2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 

Több hitelt törlesztettek, mint amennyit felvettek a háztartások. A betéteket viszont szépen gyarapították novemberben.

Technikai okokból, például a gépek és automaták igényeinek kielégítése, illetve a hamisítás hatékonyabb megelõzése érdekében döntött a húszezresek megújításáról a jegybank. A megújított húszezer forintos bankjegyek ma kerülnek forgalomba.

A közelmúltban több olyan hír is megjelent a sajtóban, ami szerint néhány országban középtávú célként fogalmazták meg a készpénzmentes társadalom elérését. Az MNB szakértõi, Kajdi László és Varga Lóránt cikksorozatuk elsõ részében összefoglalják a nemzetközi tapasztalatokat, áttekintik a készpénzforgalom hazai helyzetét, és bemutatják azokat az elõnyöket és hátrányokat, amelyek egy készpénzmentes rendszert jellemeznének.

Pénteken új húszezrest bocsát ki a jegybank. A forgalomban csak december 14-tõl jelenik meg. Addig felkészítik az ATM-eket és az automatákat a fogadására. A régi bankjegyeket 2016 végéig lehet majd használni. Elsõ ránézésre biztos mindenkinek a színe fog feltûnni. Deák Ferencnek nem túl elõnyös ez az élõhalottakra jellemzõ kékeszöld.

Nyugdíjcélra 2 millió szerzõdést kötöttek a magyar ügyfelek, és több mint 2 ezer milliárd forint a megtakarításuk.

Szilvay Kornél születésének 125. évfordulójára emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank, ami a magyar mérnökök, feltalálók technikai újdonságait, találmányait bemutató emlékérme-sorozat tizedik darabja. Az érme egyik érdekessége, hogy négyzet alakú.

Az IKEA ingyen ad kiegészítõ csomagot fiókos szekrényeinek falhoz csavarozásához, mert két gyerek meghalt, miután rájuk dõlt a bútor. Vida Ildikó már nem dolgozik a NAV-nál, új alelnököt kap az MNB, új igazgatót az MKB, és távozik a MÁV-Start vezére is. A Monetáris Tanács tovább vágta az alapkamatot, egy ideig utoljára. Görögországban kinyitottak a bankok, de maradtak a tõkekorlátozások. Ez volt a héten a gazdaságban.

Még ne vegyen eurót2015-07-20 13:14:41

A forintpiac 10 bázispontos kamatcsökkentést árazott be, így a monetáris tanács ülésének fõ szempontja a kamatcsökkentések folytatásának szándékáról adott jelzések lesznek - idézi a Dow Jones hírügynökség a Raiffeisen Bank elemzõjét.

Várhatóan kamatot csökkent a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa jövõ keddi kamatdöntõ ülésén, legalábbis a Reuters hírügynökség által a napokban megkérdezett 19 szakértõ döntõ többsége ezt jósolta.

A július elseje óta igényelhetõ Családok Otthonteremtési Kedvezménye az érdeklõdõ ügyfelek egyik legfõbb kérdése, hogy önerõnek számít-e a megújult „szocpol”, vagy mindenképpen fel kell mutatni legalább 20 százalék készpénzt a vásárláshoz. A Bankmonitor megkérdezte a támogatást már nyújtó bankokat és eltérõ válaszokat kapott.

Ma, azaz július 13-án kezdõdik meg a Quaestor-törvény szerinti kárrendezés, elõször a Befektetõvédelmi Alapot terhelõ kártalanítási részt fizetik ki a brókerkárosultaknak.

A 2010. november 26. után közzétett általános szerzõdések alapesetben tisztességesek, de közérdekû keresetben az MNB pert indíthatott a bankok ellen, hogy mondják ki ezek tisztességtelenségét is. A Fõvárosi Törvényszék az MNB által képviselt álláspontot fogadta el ezeknek a közérdekû kereseteknek a döntõ többségében. A jegybank összesen tizenhat intézményt perelt az egyoldalú kamat-, díj- vagy költségemelést lehetõvé tevõ szerzõdési kikötések tisztességtelensége miatt a forintos vagy ténylegesen devizában törlesztett hitelek, kölcsönök, illetve a lízingszerzõdések vonatkozásában.

Szeptembertõl a jelenlegi, valamivel több, mint két óráról egy órára rövidül a banki átutalások ideje, és az eddigi öt elszámolási ciklus helyett tíz lesz naponta.

A szakma bízik abban, hogy továbbra is kitart a magánvásárlók visszatérése.

Az autóhitelessel mi lesz?2015-05-13 06:31:08

A jegybank indokoltnak tartaná a devizaalapú gépjármûhitelek központi forintosítását.

A Napi Gazdaság úgy tudja, az MNB erõs ösztönzõk bevezetését mérlegeli.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tizenhat pénzügyi intézménnyel szemben indít közérdekû keresetet a forintalapú és ténylegesen devizában törlesztett hitel-, kölcsön- és lízingszerzõdéseikkel kapcsolatos, tisztességtelennek minõsített egyoldalú kamat-, díj- vagy költségemelések miatt – közölte az MNB.

Az idén márciusban a háztartások hitelállománya 680,4 milliárd forinttal csökkent a szezonális igazítás nélküli adatok szerint; a mérséklõdés a devizahitelek 3437,7 milliárd forintos csökkenésébõl, valamint a forinthitelek 2757,3 milliárd forintos növekedésébõl adódik – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján csütörtökön megjelent adatokból.

A Lombard Lízing Zrt.-nek május elejéig kell visszafizetnie érintett ügyfeleinek azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tõlük.

Megtakarítási tájékoztatót tett közzé honlapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amelynek táblázata tartalmazza a Magyarországon befektetési szolgáltatás nyújtására jogosult intézmények nevét.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által 2013. júniusban útjára indított növekedési hitelprogram (nhp) második szakaszában 660 milliárd forint értékben kötöttek szerzõdést a bankok és a kis- és középvállalkozások, amelybõl 512,5 milliárd forint hitelt folyósítottak április elejéig - közölte a frissen összesített adatokat a jegybank.

Központi, rendszerszintû forintosításra is sor kerülhet a devizaalapú autóhitelek és személyi kölcsönök esetében, ha nem sikerül rávenni a bankokat, hogy maguktól váltsák forintra a jelenleg jelentõs árfolyamkockázatnak kitett hiteleket – mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelõs ügyvezetõ igazgatója pénteken az M1 aktuális csatornának adott interjúban.

A banki hitelek elszámolása a törvény erejénél fogva automatikusan, az elszámolás általános szabályai szerint történik, függetlenül attól, hogy jelenleg is fennálló vagy korábban már visszafizetett kölcsönrõl van szó. Egyedül a korábban rögzített árfolyamon kedvezményesen végtörlesztett fogyasztóknak kellett maguknak kérniük az elszámolást pénzügyi intézményüktõl március 31-ig.

A Lombard Kft. és leányvállalata, a Kézizálog Kft. ügyfélpénzeket, betéteket nem kezel, így az ott történt visszaélés fogyasztókat nem érint, az csak a refinanszírozó intézményeknek okozhat kisebb veszteséget – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán.

A Magyar Nemzeti Bank lezárta elõzetes vizsgálatát a legnagyobb ügyfélkörrel rendelkezõ hitelintézeteknél, a jelentõs aránnyal bíró, az érintett ügyletek kiemelkedõ részét lefedõ szerzõdés-típusok esetében, és megállapította, hogy a vizsgált esetekben a bankok megfelelõen ültették át az elszámolási képletet – közölte a jegybank az MTI-vel kedden.

« 1. oldal »  Következő »