2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

A Tesco több ezer dolgozóját, a vállalat nyitása óta, reprezentatív módon képviselõ Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) kedden aláírta a megállapodást a vállalat vezetõivel a csoportos létszámleépítésben érintett munkavállalókra vonatkozóan.

A minimálbér emelése leginkább az adóterheket növeli – mondják a munkáltatók és a munkavállalók.

A hivatalos létminimum 87 ezer forint, míg a minimálbér nettója csupán havi 69 ezer.

A munkavállalók négyötöde szívesen dolgozna távmunkában Magyarországon, azonban a munkahelyek még nem nyitottak az otthoni munkavégzésre – derül ki a Profession.hu felmérésébõl.

Tavaly az iparban mintegy 625 ezren dolgoztak Magyarországon; az alkalmazásban állók száma 0,6 százalékkal nõtt a legalább 5 fõt foglalkoztató vállalkozásoknál, a jármûiparban 9 százalékkal ugrott meg a létszám – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiadványából.

Minimális rezsióradíjat határoz meg a kormány a vagyonõri szakmában. A belügyminisztérium évente ad majd meg egy legalacsonyabb árat, és ez alatt közbeszerzésben nem vállalhatnak majd munkát a cégek. Azt várják, hogy a döntés hatására a vagyonvédelemben megszûnik, de legalábbis csökken a feketefoglalkoztatás.

57 éves korig dolgoznánk2014-05-31 11:00:00

Hatvanöt éves koráig csak a munkavállalók egytizede szeretne munkába járni.

Mától módosultak a távolléti díj számítására vonatkozó szabályok, a havi béresek esetében lényegében visszaáll a január elseje elõtti rend. Változnak emellett a szabadság kiadására, illetve a bérpótlékok elszámolására vonatkozó rendelkezések is.

 

Adótanácsadó: az idén is vannak adómentes cafeteria juttatások
Budapest, 2013. február 6., szerda (MTI) – A béren kívüli juttatások költsége ugyan emelkedett az idén, és általánosságban elmondható, hogy a szabályozás mind a munkavállalók, mind a munkaadók hátrányára változott, azonban van néhány cafeteria elem, amely adómentesen adható – hívja fel a figyelmet a MAZARS adótanácsadó cég szerdai közleményében.

 

Béremelés helyett bércsökkentés
Miskolc – Magas munkanélküliség, bizonytalan munkahelyek. Ez vár ránk jövõre Borsik János szerint.

Budapest, 2012. február 6., hétfõ (MTI) – A munkavállalói csoportok az idén sem járhatnak rosszul az egykulcsos, arányos adórendszerre áttéréssel – jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter újságíróknak, miután a kormány – Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével – a munkaadók és a munkavállalók szervezeteinek képviselõivel több mint kétórás megbeszélést folytatott hétfõn a Parlamentben.

Budapest, 2011. október 26., szerda (MTI) – A kereskedõk szerint nincs szükség az étkezési utalványok felhasználásának változtatására, az élelmiszerbolti beváltás korlátozására. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) megítélése szerint a jelenlegi utalványrendszer szolgálja legjobban az étkezési utalványokat felhasználó munkavállalók érdekeit.

« 1. oldal »