2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 

Többen érezték saját pozíciójukat stabilabbnak a munkahelyükön tavaly az utolsó negyedévben, mint egy évvel korábban, ugyanakkor negyedéves összevetésben kissé pesszimistábbak lettek a munkavállalók - derül ki a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián munkaerõpiaci stabilitási indexébõl.

A nõi foglalkoztatottak között a vállalkozók aránya 2015 elsõ félévében 10 százalék volt az uniós tagállamokban, 8 százalék Ausztriában és 7 százalék Magyarországon. Hazánkban a nõi vállalkozók a legnagyobb arányban joggal, könyveléssel, számvitellel és szépségápolással foglalkoznak. Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumának elnöke a nõi vállalkozások szerepét elemezte.

Négy találmány nõknek2014-11-09 10:03:23

A mindennapok során eszünkbe sem jut, hogy a használati cikkek vajon kinek az agyából és miként pattantak ki. Íme 4 olyan nõket érintõ dolog, ami nélkül el sem tudnánk képzelni az életünket.

Az európai uniós tagállamok közül ismét Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben a munkanélküliség, azon belül az állástalan nõk aránya – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton az MTI-vel, reagálva az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat friss adataira.

A magas vérnyomás veszélyesebb lehet a nõkre, mint a férfiakra – derül ki egy a universityherald.com által ismertetett kutatásból.

A GfK Hungária szerdán közzétett felmérése szerint a férfiak hajlamosak sötétebben látni saját párkapcsolatukat egy-egy könnyebb flört után, míg a nõknél egy harmadik érkezése inkább megerõsíti a kötõdést.
A 3 nõi orgazmustípus2010-06-08 09:40:45

A magyar nõk 71 százaléka a rövid hajú férfiakat kedveli, míg a hosszú haj csupán 4 százalék szerint vonzó - derül ki egy sampongyártó cég idén januárban végzett felmérésébõl.


Egyenjogúság ide, vagy oda, a nõk szerepérõl még ma is gyakran megoszlanak a vélemények. Vannak, akik úgy vélik, hogy az asszony legfõbb feladata a háztartás vezetése, és a gyerekek nevelése. Mások szerint a szebbik nemnek is ugyanolyan fontos a karrier, mint a férfiaknak. Megkérdeztünk néhány Biharban élõ férfit és nõt, mi a véleményük a témáról.

Egyenjogúság ide vagy oda, az emberek többsége még mindig elítéli azt, ha egy nõnek szeretõje van, míg ugyanezt egy férfinak könnyedén elnézik. Ráadásul leginkább maguk a férfiak szólják meg a tilosban járó asszonyokat, annak ellenére, hogy a saját nemük körében elkövetett házasságtöréseket még vagánynak is tartják.

A nõk saját karrierjük menedzselését nem végzik jól, de más nõket sem segítenek a munkahelyi érvényesülésben - erre a következtetésre jutott egy amerikai magatartáskutató, aki 11 500 nõ szakmai elõmenetelét tanulmányozta 34 országban. A hölgyek gyengék önmarketingben, és ritkábban segítik egymás elõléptetését, mint a férfiak - írja a Világgazdaság.

« 1. oldal »