2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 

Januártól több mint nettó ötezer forinttal, közel nettó 40 ezer forintra emelkedik az emelt összegû ápolási díj, és a kormány bevezeti a kiemelt ápolási díjat, melynek összege közel nettó 48 ezer forint lesz.

Jövõ februártól minden banknak biztosítania kell, hogy ügyfelei havonta legalább kétszer ingyen vehessenek fel készpénzt az automatákból, összesen százötvenezer ezer forintot.

A korábbi 350 milliárd forint után megérkezett Brüsszelbõl az újabb 140 milliárd forint uniós forrás, amelynek felszabadításáról szeptember 9-én egyezett meg Lázár János, a Miniszterelnökséget vezetõ államtitkár Johannes Hahn uniós biztossal - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) csütörtökön az MTI-vel.

A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikáért felelõs helyettes államtitkára szerint a magyar kormánynak sok vitája van Brüsszellel, ám az idei hónapra tervezett 250-260 milliárd forintos tétel biztosan megérkezik Magyarországra.

Több bank, az UniCredit, az FHB, a TakarékBank, és a Budapest Bank ügyfelei sem tudták használni bankkártyájukat csütörtök délelõtt, a leállás egy úgynevezett processzor cég hibájából történt – tette közzé a Pénzcentrum.hu honlap.

Jövõre azon cégeknél, ahol terveznek béremelést, a várható inflációt némileg meghaladó fizetésemeléssel számolnak, ám ebbõl sok helyen a felsõvezetõk kimaradnak.

Egy kísérlet részeként pénzzel és iratokkal teli tárcákat hagytak el a világ nagyvárosaiban. Helsinkiben küldték vissza a legtöbbet, Lisszabonban pedig a legkevesebbet. Budapesten egész sok volt a becsületes megtaláló.

Kevesebben adtak be adóbevallást, mint tavaly, viszont a számokból az derült ki, hogy a magyarok havonta átlagosan 11 ezer forinttal kerestek többet.

Változások léptek életbe az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásainak kiszámításában - közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP). A jogszabályváltozások nem érintik a jogosultság szabályait.
Még tovább csökken a diákhitel kamata
Budapest – A törlesztõ ügyfelek fizetési fegyelmének is köszönhetõ a csökkenés.

A Magyar Nemzeti Bank évente 40-50 tonnányi megrongálódott, elhasználódott bankjegyet von ki a forgalomból, az elhasználódott bankók pótlása évente a 6 milliárd forintot is elérheti. A bankjegyek ugyanis a leggyakrabban a nem megfelelõ kezelés (gyûrés, hajtogatás, firkálás, nedvesség) miatt válnak forgalomképtelenné, ezért is fontos, hogy vigyázzunk rájuk. A Pénzcentrum.hu mutatja, mire figyelj.


Devizapiac – Stabilizálódott a forint árfolyama péntek estére
Budapest, 2013. január 11., péntek (MTI) – Stabilizálódott a forint árfolyama a napközbeni gyengülés után péntek estére a fõbb devizákhoz képest a bankközi devizapiacon: az eurót este nyolc óra körül 295,89 forinton jegyezték, délután 295,72 forint volt az árfolyam a csütörtök esti 293,69 forinttal szemben.

A napokban tette közzé a kormány azon önkormányzatok listáját, amelyek önhikis támogatásban részesültek. A 4. számú választókerület, melynek elnöke Dr. Vitányi István országgyûlési képviselõ, egymilliárd 136 millió 180 ezer forint támogatásban részesült. A hír hallatán kérdeztük a honatyát, ossza meg gondolatait olvasóinkkal.

A Berettyóújfaluban élõ hátrányos helyzetû családok adósságcsapdába kerülésének megelõzését tûzte ki célul az a „Kiútkeresõ” program, melynek jelenlegi állásáról a volt megyeháza Fráter László termében számoltak be a projektben részt vevõk.

Eltörölné a kormány a lakásvásárlás után fizetett illeték alsó kulcsát, vagyis egységesen 4 százalék illetéket kellene fizetni jövõre, ha megszavazzák a törvényjavaslatot. Egy átlagos lakás vásárlása után 80 ezer forinttal kell majd többet fizetni. A kisebb lakásba költözõk és a fiatalok viszont jól járnak a változásokkal.

Európai uniós támogatással megújul a Berettyó folyó teljes magyarországi szakasza: a 3,5 milliárd forint értékû fejlesztés eredményeként 31 településen, összesen mintegy 70 ezer lakos élet- és vagyonbiztonsága javul - ismertette Bara Sándor, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) igazgatója pénteken Berettyóújfaluban.

Tetétlen - A volt polgármester komikusnak és ízléstelennek tartja az utólagos, ráadásul névtelen kritikát.

Felháborodást keltett a Hajdú-Bihar megyei Pocsajon, hogy a település egyes vezetõi és a helyi polgármesteri hivatal több dolgozója egy csaknem egyhetes nyaraláson vett részt a Fekete-tenger partján abból a pénzbõl, amelyet a helyi román nemzetiségi önkormányzat nyert el az idei feladatalapú támogatás keretében - írja a Népszabadság.

Milliárdos tételben készítette a számlákat országszerte fémkereskedõ társaságok számára az a számlagyár, melyet a napokban fülelt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Budapest, 2012. április 25., szerda (MTI) – Több támogatást, köztük a családi pótlékot továbbra is pénzben, a gyermekvédelmi kedvezmény teljes összegét viszont utalvány formájában kapják meg a családok; a rendszeres szociális segély kifizetési módjáról az önkormányzat dönthet.

Budapest, 2012. április 1., vasárnap (MTI) – Több mint ezer gyógyszerért kevesebbet, több százért viszont többet kell fizetni mától.

Hajdú-Bihar - Már úton van az állami vis maior alapból származó támogatás.

Nem kaptak még állami támogatást az újjáépítésre azok a települések, amelyeket az árvíz sújtott, pedig a kormány korábban több mint 3 milliárd forint támogatást ígért az érintett településeknek.
« Előző « 2. oldal »  Következő »