2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

A júliusi rádióhallgatottsági mérés szerint az emberek kétötöde egyetlen rádióadóhoz hûséges. A hallgatottság a nyárral sem csökken, az élen a helyzet változatlan – derül ki a TNS-Hoffmann-Mediameter konzorcium 2015. május-júliusi idõszakra vonatkozó kutatási eredményeibõl.

Tévénézõ nemzet vagyunk, a magyar nappalik királya még mindig a tévékészülék, noha számos egyéb szolgáltatás létezik már a lineáris mûsorszolgáltatás mellett. Nem csak akkor nézhetjük a kedvenc sorozatunkat, amikor a mûsorújság szerint adja a csatorna – a legtöbben mégis így várják ki a mûsorkezdést. Friss kutatások szerint a tévé még mindig túlsúlyban van az internettel szemben, a legmarkánsabb különbségeket a fogyasztói csoportok között az életkor adja.

Fordított hetet, illetve napokat tartottak Pocsajban: ki-ki megtapasztalhatta, megismerhette egy más munkahelyen dolgozó ember munkáját. Nem volt könnyû feladat, ugyanakkor szórakoztató is volt, hiszen meglepetés volt mindenki számára.

Utolsó szezonját nyitotta meg pénteken a budapesti Vidám Park, amely a már megszokott játékokkal, számos szórakoztató rendezvénnyel és kedvezményekkel várja a közönséget.

X. falunap Pocsajban2012-08-12 21:48:07

 

X. falunap Pocsajban
Pocsaj – Tizedik alkalommal rendezte meg Pocsaj a falunapot a községben – augusztus második hétvégéjét most is a várva várt falunappal ünnepelték a helyiek. A találkozón részt vettek a község testvértelepülésérõl, Tomestibõl érkezõ vendégek is.

 


Sáránd – A hõség idején igaz, kevesebben jöttel el a sárándi falunapra, de akik dacoltak a napsütéssel, tele gyomorral és jókedvûen várták az esti Király L. Norbi koncertet szombaton.


Pocsaj – Második alkalommal rendezte meg augusztus 4-én Pocsaj Önkormányzata a fogathajtó versenyt a településen – ezúttal is nagy sikerrel.

Pocsaj – A hét végén ismét megrendezik Pocsajban a gyermeknapot – adta hírül Ráczné Vajna Nikolett mûvelõdésszervezõ

Egyre több informatikai szakértõ jósolja azt, hogy az iPad nemsokára leváltja a hagyományos számítógépet. Erre talán még várni kell, de az biztos, hogy jó úton halad ebbe az irányba az Apple táblagépe. Megnéztük, hogyan teljesít az iPad a hétköznapi feladatok végrehajtásakor.

Derecske - Ebben az évadban is megrendezi nagy sikerû színházi sorozatát a Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár. A 2011/2012-es idény november 24-én kezdõdik, Szûts István és Koltay Gergely Honfoglalás címû rockoperájának elõadásával.

Újiráz alapításának 99.évfordulóját ünnepelték a kis település lakói 2011. október 8-án. A kétnapos rendezvény ünnepi szentmisével és emlékünnepséggel indult.

Keleti varázs címmel hastánc bemutatót tartott a darvasi Jázmin Hastánccsoport a csökmõi Faluházban szeptember 30-án késõ délután.

24 óra alatt több mint 104 ezerszer töltötték le azt a Firefox kiegészítõt, mellyel bárki kémkedhet és bejelentkezhet mások fiókjaiba, akár a Facebookra is.

Viharos búcsú a Szigettõl2010-08-16 12:27:37
Az Európai Unió intézményeinek és Európa szerte a barátaiknak is hagyhatnak üzenetet a Sziget Fesztivál látogatói a most felállított úgynevezett EU Trió Fán.
Hitlermacskák2010-08-02 15:04:00
Balaton-átúszás elnapolva2010-07-22 20:50:53
Elhalasztották a szombatra meghirdetett Balaton-átúszást - mondta el a Független Hírügynökségnek Szántó László, fõszervezõ.
15 éves az MP32010-07-15 11:16:23
Az év kreatív ígérete2010-06-04 17:25:07
Pénteken nyílik az „Az év kreatív ígérete“ címû pályázatra érkezett munkákból kiállítás a Millenárison. A pályázat mottója: Ami tetszik a világból – mutasd meg másoknak is!
« 1. oldal »  Következő »