2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 

Az engedélyeztetés egyszerûsítésével könnyebben és gyorsabban épülhetnek majd a lakóházak, azonban az elõzetes kontroll nélkül megépülõ házak a szomszédoknak közvetlen károkat is okozhatnak. Az új szabályozás szerint három évig ingyenes az engedélyeztetés, azonban három év felett már fizetni kell a hatósági bizonyítványért, ha pedig tíz év alatt sem fejezik be a ház építését, akkor azt még el is kell bontani.

Szigorúbb energetikai követelményeknek kell majd megfelelniük az épületeknek, az energiafelhasználás mértékét folyamatosan csökkenteni kell az uniós szabályozás várható átültetését követõen, 2020-ra pedig az épületeknek meg kell közelíteniük a nulla energiafelhasználást – tájékoztatta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) hétfõn az MTI-t.

A magánnyugdíjpénztári rendszer 2015. januárjától hatályba lépett újraszabályozása jelentõs feladat elé állítja mind a pénztárakat, mind a pénztártagokat.

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke szerint indokolt a nyomtatott és az internetes sajtótermékeknek a választási kampányban betöltött szerepével kapcsolatos eddigieknél részletesebb szabályozása.

Az árubemutató utazásokra is alkalmazni kell az üzlethelyiségen kívül kötött szerzõdések szabályait – egyebek mellett ezt az elõírást is tartalmazza a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerzõdések részletes szabályairól szóló kormányrendelet, amely június 13-án, pénteken lép hatályba.

Itt a tavasz, már a kevésbé bátrak is elõvehetik kerékpárjukat és felkészíthetik a folyamatos használatra. A biciklizés nem csak olcsó és egészséges, de a leggyorsabb módja is a városi közlekedésnek, fontos viszont a szabályok betartása, hiszen akár 150 ezres bírsággal is járhat a szabálysértés.

« 1. oldal »