2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 

Ahogy egyre több az idõs ember, úgy szigorodik a jogosultság feltételrendszere.

Rózsi tabletre gyûjt, Andiék tavaly vettek okostévét, Ricsi már a sokadik telefonját veszi, pedig mind pártízezer forintból tengõdnek. A kép megtévesztõ, hiába vesznek néha lapostévét, így is szinte csak kenyérre és lakásfenntartásra költenek. Tévé és mobil nélkül az a kis boldogságuk is elveszne, ami kijutott, a cigi az egyetlen luxus, amirõl képtelenek lemondani, pedig nagyon szeretnének. Albert Ákos cikke az Abcúgon.

Beviszik a 21. századi, modern technológiát az óvodákba is. Reméljük, nem jutnak olyan sorsra, mint a tíz évvel ezelõtti, kakaóbiztos számítógépek. Az igény egyre nagyobb: úgy kell a digitális írástudás, mint a hagyományos.

Európa társadalmi stabilitása jelenti az igazi gyökerét a kontinens gazdasági gyengélkedésének – hangsúlyozták neves közgazdászok a Bloomberg londoni konferenciáján. Meglátásuk szerint az elöregedõ társadalmak miatt nem tud Európa alkalmazkodni a változó világhoz.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kutatása szerint a 2001 és 2011 közötti idõszakban csökkent a középrétegek társadalmon belüli aránya – közölte az errõl szóló elemzés szerkesztõje a kutatás eredményeit bemutató tanácskozáson csütörtökön, Budapesten.

Az év elsõ hét hónapjában több gyermek született, csökkent a halálozások száma, így mérséklõdött a természetes fogyás az elõzõ év azonos idõszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden az MTI-vel.

Továbbra is magas az idegenellenesek aránya Magyarországon – olvasható ki a Tárki kutatási eredményeibõl, amelyeket az MTI-hez is eljuttattak szerdán.

« 1. oldal »