Van, aki megfelezte férje hamvát - van,aki saját sírját gondozza | Forrás: B.K.A. |
Utolsó módosítás: 2008-10-26 10:35:10 | Nyomtatás - Hír webcíme: www.biharlap.hu/hir/286 |
Ilyenkor legtöbben rendbeteszik szeretteik sírhelyét, virágot ültetnek rá, s mécsest gyújtanak az elhunyt emlékére. Néhány napra benépesül a temetõ, a hozzátartozók beszédbe elegyednek egymással. És ilyenkor derül fény néhány furcsaságra.
Egy idõs asszony például - bár elektromos kocsival tud csak közlekedni - azt mondja, minden áldott nap kijár a temetõbe, mióta néhány hónapja elvesztette a férjét. A kis márványtáblával jelzett sírhantot fûvel vetette be és néhány árvácskát ültetett rá, azokat locsolgatja. Elárulja, hogy ez a hely férje hamvának csupán a felét rejti. Másik felét Debrecenben helyezte el, mivel odavalósi volt a férj, s majd õt is oda kell temetni hozzá. A gyermekük is ott él, így nem kell vidékre járogatnia. A kérdésre, hogy akkor mi célt szolgál a fél hamvat borító kis nyughely, azt válaszolta, hogy amíg õ él, legalább van hová mennie.
Van olyan házaspár, akik évek óta fáradhatatlanul gondoznak egy hatalmas márvány sírkõvel borított nyughelyet. Elõször azt hinné az ember, hogy szüleiket, esetleg gyermekeiket takarja a hant, ám a táblára pillantva rájöhet bárki, hogy a sírhely még üres. Mivel nincs gyerekük, megcsináltatták maguknak, belevésették a nevet és a születési dátumot is. Csak a halál idõpontja hiányzik. Addig azonban párban járnak ki rendbe tenni leendõ nyughelyüket.
Egy magányos férfi ugyancsak a saját sírhelyét kapálgatja hétrõl hétre. Kiderült, senkije sincs, ezért gondolkodott elõre. Úgy véli, így legalább tudja, hogy hová fog kerülni, ha elhagyja a földi életet.
Egy harmincas éveiben járó fiatalaember, aki az édesanyjával éldegél, különösen viszonyul mindenhez, ami a halállal kapcsolatos. Szinte naponta jár ki anyjával a temetõbe, ahol egész virágoskertet alakítottak ki nagyszülei és édesapja sírján. Szeret a temetõben sétálni, figyelni, hogy kinek milyen a sírja. De ha csak teheti, minden temetésre kimegy. Függetlenül attól, hogy milyen viszony fûzte az elhunythoz. De ez semmi ahhoz, ami akkor történt, amikor a nagyanyja haldoklott. Saját elmondása szerint, elõre megbeszélte nagyanyjával a temetés körülményeit. Még a temetkezési vállalkozót is felhívták, hogy megbeszéljék vele a részleteket. Így esett, hogy a több, mint kilencven éves mama még életében kiválaszthatta a saját koporsóját.
Szóval, ahány ház, annyi szokás. Vannak, akik szeretik már életükben elrendezni a haláluk utáni dolgokat, míg másokat egyáltalán nem érdekel,mi lesz, ha elhagyják a porhüvelyt. Vannak, akik látványosan, feltûnõen szeretnek emlékezni, a pénz hatalmával mutatva meg fájdalmuk nagyságát, míg megint másoknak elég, ha felidézik magukban az elhunyt szerettükkel töltött emlékezetes pillanatokat, feledhetetlen szavajárását, mozdulatait. November 2-án pedig kisétálnak egy csokor virággal ahhoz a kis földkupachoz, ami a testet borítja.