2012. május 23. Szerda, Dezső.
 

Az Útinform megyei ügyeletétől délután három órakor kapott információ szerint jelenleg egy út, a 4812-es járhatatlan Hencida és Esztár között, a közútkezelő gépeivel igyekszik járhatóvá tenni.

Megépült a hiányzó rész2011-10-30 15:06:29


Püspökladány - Négyszáznegyvennégy milliós beruházással, egyebek mellett két kilométernyi út, illetve járda építésével tehermentesítették a városközpontot a 42-es főut és a 4211-es mellékút összekapcsolásával.

A kátyúk képződésének igen, a javításuknak nem kedvez az időjárás.

M4: marad az eredeti2010-11-19 15:07:15

A civilek által javasolt nyomvonalat vizsgálják, de várhatóan elutasítják.

A nyári esős, viharos időjárás nehezítette, de nem állította meg a Hajdúságban az útépítési munkákat. A tervek szerint készült el a 4. számú főút Püspökladány és Hajdúszoboszló, valamint Hajdúhadház és Téglás közötti szakaszain a több mint 26 kilométeres burkolaterősítés.

Évek óta Románia területén lévő kolostorokat látogatnak meg az apáti ortodox egyházközösség tagjai.

Legyalulta a víz az utakat2010-06-22 10:33:24
Az állami kezelésű utakban kétmilliárd, az önkormányzati utakban pedig csaknem 10 milliárd forintos kár keletkezett az áradások, ...
Elbont egy utat egy vállalkozó, mert nem fizették ki neki az árát. Zalakomár közelében az M7-es autópálya kapcsán kellett mezőgazdasági utat építeni, hogy a gazdák meg tudják közelíteni földjeiket.
Szalagkorlátnak ütközött2010-01-13 16:49:37
Az elsődleges információk alapján könnyű sérülést szenvedett az a sofőr, akinek autója szalagkorlátnak ütközött Vésztő külterületén. Fél hétig félpályás lezárásra számíthatnak az arra közlekedők.
2-3 éven belül közel 600 kilométeren, 18 milliárd forintból megújulhatnak a régió útjai! Csak 2009-ben legalább 268 kilométernyi út újul meg, csaknem 8,5 milliárd forint értékben.

Ma egy hete, hogy átadták az új kerékpárutat Tépe és Derecske között, de a kivitelező cég dolgozói már is elkezdték bontani.

42-es főút: Berettyóújfalu-Debrecen közötti szakasz. Amint közeledünk Debrecen felé, nem tudni, hogy a sok krétanyom baleseti helyszínelést mutat -e, de ahogy autózunk tovább körvonalazódik, hogy a javítandó útfelületeket jelölték már meg. Sajnos ezekkel az ábrákkal, kb. 10-30 méterenként találkozhatunk!!! De miért kell ezt látnunk, hiszen alig 2 éve adták át! Emlékezzünk vissza, mennyi bosszúságot okozott, mennyi türelmet igényelt az építés. Most minden kezdődik elölről?!

« 1. oldal » 
Címkék 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!