Berettyóújfalu Város Önkormányzata 4383024 forint uniós támogatást nyert a Környezet és Energia Operatív Program „A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampányok (szemléletformálás, informálás, képzés) című pályázati konstrukciójával az Új Széchenyi Terv keretében.
.JPG) Öt éve május 23-át a város napjaként ünneplik a berettyóújfaluiak, ugyanis Báthory Gábor erdélyi fejedelem ezen a napon telepített le 100 hajdúvitézt családostul Berettyóújfalu és Szentkozma birtokokon. A város napján évek óta valamilyen beruházást adnak át. Idén nem átadó, hanem névadó tette emlékezetessé az ünnepet.
Berettyóújfalu történetének egyik legjelentősebb dátuma 1608. május 23-a.
 Berettyóújfalu Város Önkormányzata nevében tisztelettel meghívom Önt és kedves barátait a város napjához kapcsolódó rendezvényekre.
Muraközi István polgármester
Április közepén a megyei sajtót bejárta a hír városunk pénzügyi helyzetéről, amit az Állami Számvevőszék vizsgált a 2007 és 2010 közötti időszakban. A jelentésből kiderült: az említett időszakban húszszorosára nőtt Berettyóújfalu adósságállománya. Mennyire lepte meg az ÁSZ-jelentés a városvezetést? – fordultunk Muraközi István polgármesterhez.  Futsal – Hétfő esti győzelmük után csütörtökön ismét a Gödöllői Bikák csapatával mérkőznek meg a berettyóújfaluiak. Trencsényiék az elődöntő első összecsapását magabiztosan, 4-0-ra hozták.
 A kosaras idény NB I A-s része a Factum Sport Debrecen számára a megszerzett 10. hellyel befejeződött, ám az utánpótlása még javában dolgozik, mivel május végén érdekelt az országos nagydöntőben, ami az U23-as korosztályt érinti.
 Beszélgettünk futsalról. S amikor ezt a témát kiveséztük, akkor áttértünk a futballra – hogy aztán váltsunk néhány szót a fociról is. Interjú Füredi Andreával, az MVFC női szekciójának csapatkapitányával, aki 22 kérdésemre válaszolt – micsoda véletlennek álcázott nem véletlen, egy labdarúgó-mérkőzésen pontosan ennyi focista van a pályán!
 - Örömmel tölt el, hogy immár 12. alkalommal rendezhetjük meg az Országos Boncmesteri és Asszisztensi Továbbképzést – jelentette be Dr. Dombi Imre, a Gróf Tisza István Kórház Pathológiai Osztályának vezető főorvosa, amikor megnyitotta az ország minden részéből érkezett szakembereknek szóló konferenciát a Nadányi Zoltán Művelődési Központban.
Erőemelés és fekvenyomás. Komáromban rendezték meg az erőemelő és fekvenyomó profi nyílt magyar bajnokságot a Magyar Profi Liga szervezésében. Berettyóújfalu történetének egyik legjelentősebb dátuma 1608. május 23-a.  Haladás-Mezei 8-4, így a két csapat párharca egyelőre 1-1-re áll. Rábl és Szécsi egyaránt duplázott, de ez ezúttal kevés volt a sikerhez.
.JPG) Újabb állomásához érkezett az „Összefogás és határon átívelő együttműködés az egészségügyi szolgáltatások minőségének javítása érdekében” címet viselő projekt. Ezúttal az élesdi kórház küldöttsége járt a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórházban, ahol a traumatológia volt terítéken.
 Futsal. Alig, hogy túl vannak a rájátszás első fordulóján a hajdú-bihari csapatok, máris itt a folytatás – hétfő este rendezik a két győztes mérkőzésig zajló párharcok visszavágóját.
.png) Ki ne álmodozna Berettyóújfaluban és a bihari régióban arról, hogy autópályán utazhasson Debrecenbe?
.JPG) Az országos Critical Mass mozgalomhoz kapcsolódva 2012. április 29-én Berettyóújfalu is bővelkedett kerékpáros programokban.
Állami gondozott gyerekek társadalmi beilleszkedését segíti az a két éves program, ami január elején indult Berettyóújfaluban és Komádiban. A Kaláka elnevezésű kezdeményezés célja, hogy a fiatalok később képesek legyenek stabil kötődést kialakítani, harmonikus családi életet élni és megállják a helyüket a munkaerőpiacon is. 
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy héten belül már második alkalommal tartóztattak fel hamisított ruhákat szállító teherautót Ártándon.  Berettyóújfalu - A megvalósult uniós fejlesztések (az utófinanszírozás miatt) likviditási gondot okoztak.
 Futsal - Kikapott az MK-győztes Berettyóújfalu, a DEAC Armada magabiztos győzelmet aratott.
 Debrecen, 2012. április 24., kedd (MTI) – Berettyóújfalu pénzintézetekkel szembeni kötelezettsége a 2007 eleji 198 millió forintról a múlt év közepére 4,24 milliárdra nőtt; az önkormányzat likviditási gondjait növelték az EU-s pénzből megvalósult fejlesztések – derült ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kedden közzétett jelentéséből.
 Futsal – Újabb győzelmet arattak a MVFC-s hölgyek a női futsal NB I. rájátszásának alsóházában. A 3. fordulóban Algyőn lépett pályára a Mezei-Vill a Szegedi Boszorkányok ellenfeleként. Az újfaluiak 4-0-ra győzték le a „boszikat”.
Berettyóújfalu Város Polgármesteri Hivatala tájékoztatja a lakosságot, hogy 2012. május 5-re /szombat/ LOMTALANÍTÁST szervez. 
Berettyóújfalu – Első helyezést értek el a berettyóújfalui József Attila Általános Iskola tanulói a Sajó Károly Kárpát-medencei Környezetvédelmi csapatverseny területi döntőjén Hajdúböszörményben, ahol Hajdú-Bihar, Szabolcs- Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok Megye csapatai mérték össze tudásukat. Nemzetközi döntőbe jutottak a berettyóújfalui diákok.
|
| 40.játszótér, 42-es, 42-es számú főút, 47-es főút, 47-es számú főút, 5rendezvény, 860 millió, Ács Zoltán, adagio, adomány, adósságállomány, adósságcsapda, agrárkamara, agresszivitás, agyonverték, akadálymentes, állami gondozás, Állami Számvevőszék, állampolgárság, államtitkár, állás, állatkinzás, állatorvos, állatorvosi ügyelet, alsóház, általános iskola, ankét, Aramis, Arany János Gimnázium, Aranyos Szülők Egyesülete, Art Mozi, Ártánd, árva, árvíz, árvízvédelmi készültség, asszisztensek, ÁSZ, átadás, aukció, autó feltörés, automata, Autópálya, autósüldözés, avatás, bacsó richárd, bajnok, bajnokság, Bakonszeg, baleset, Balmazújváros, Baptista imaház, Báránd, bázisiskola, Beled, Belföldi hírek, Berettyó, Berettyóújfalu Rendőrkapitányság, berettyóújfalui, berettyóújfalui Bihari Szabadidő és Sportegyesület, berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, berettyóújfalui kórház, berettyóújfalui önkormányzat, beruházás, beteg, betegellátás, Betegség, betörés, betörő, betörők, Bihar, bihari, Bihari hírek, bihari múteum, Bihari Múzeum, Bihari Népfőiskola, Bihari Népfőiskolai Egyesület, Bihari Számadó Napok, Bihari Szociális Szolgáltató Központ, Bihari Természetbarát Egyesület, Bihari-SE, Biharkeresztes, birka, Blog, Bocskai utca, bojt, bölcsőde, bolt, bombariadó, boncmester, boncolás, boncterem, borsod volán, bővítés, Bozsik program, Budapest, Bulvár, bűncselekmény, bűnügy, Bursa Hungarica, BUSE, buszállomás, buszmegálló, cégek, civil nap, civilszervezetek, Colorspectrum Aramis, Critical Mass, családi ház, Csökmő, Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar, DEAC, DEAC Armada, Debrecen, Derecske, Devecser, diák, diákok, Diákolimpia, diákönkormányzat, díj, díszpolgár, Döge Csaba, döntetlen, döntő, Dr. Dombi Imre, dr. lingvay csaba, Dr. Perezné Szabó Ibolya, drog, eb, egészséges, egészségügy, egyesület, egyház, együttes, együttműködés, elaludt, elbocsátás, Élesd, Életmód, elismerés, előkelő helyen, előzetesben, elsősegély, eltávolítás, eltünés, eltünt, eltűnt lány, eltűnt személy, emberölés, Éneklő Ifjúság, Eötvös dse, Eötvös József Szakképző Iskola, építés, épül, erőemelők, erotik, Európa Unió, Factum, fakitermelés, falusi turizmus, faültetés, fejlesztés, fejlődés, fekvenyomás, fekvenyomó, felavatás, feleség, felhívás, fellépés, felszámolás, felújítás, felzárkóztatás, Ferencváros, férfi, férfi futsalcsapat, fesztivál, fiatal, fidesz, fizetős, fizetős parkolás, floorball, foci, fogás, Földes, Folk fesztivál, forgalom elterelés, főtéravató, főút, Fradi, fradi ellen, Fráter László, frotális ütközés, fülbevaló, fürdőkád, Furta, futball, futsal, futsall, Füzesgyarmat, Gáborján, gála, galambkiálltás, Gara Hotel, gimnázium, Gödöllői Bikák, gól, Gróf Tisza István Kórház, gyanúsított, gyár, gyerekek, gyermek, gyilkos, gyilkosság, Gyöngyös, Győr, győzelem, gyüjtés, gyujtogatás, gyülekezet, Hajdú-Bihar, Hajdú-Bihar Hajdúböszörmény, Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat, Hajdúdorog, hajdúgabona zrt, Hajdúhadház, Hajdúszoboszló, hajléktalan, Haladás, háladó istentisztelet, halál, haláleset, halálos, halott, halottak, Hamis ruha, hamisítás, hangverseny sorozat, harapás, Harasztosi Sándor, határmentiség, Hencida, hiánypótló, hír, hitel, holttest, hotel, hússzorosára, idős hölgy, ifjúsági és junior fekvenyomó országos bajnokság, Igazgyöngy Alapítvány, informatika verseny, Interaktív foglalkozás, interjú, intézeti nevelt, iskola, Isten, járásközpont, jatek, játszótér, jehova, Jehova tanúi, jelentés, jelölt, jelöltek, job, József Attila Általános Iskola, K&H, Kaba, kábítószer, Kádár vitéz, kamion, kanyar, karácsony, Kari Sanyi, kellékek, Kenézy Gyula Kórház, képviselőjelöltek, képzés, kerékpáros, kerékpárosok, kerékpározás, kerékpárút, kerékpárút fejlesztés, keresik, késsel fenyegetőzött, kiállítás, Kínai, kínál, kisfiú, kiskunfélegyháza, kitüntetés, kocsifecskendő, költségvetés, komádi, kommunizmus áldozatai, koncert, konferencia, Konyár, könyv, könyvbemutató, Korcsmáros Ferenc, kórház, körjegyző, Környezet és Energia Operatív Program, körzet, kosárlabda, köszöntés, koszorúzás, kötvény, Kovács László, középiskola, közlekedés, közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény, közlemény, közmeghallgatás, Krisztik Csaba, Külön-díj, kultúra, Kupagyőzelem, kút, kutya, kutyatámadás, küzdelem, L ritók nóra, labdarugás, Lakatos Zoltán, latin zene, LED-lámpagyár, letartóztatás, levél, Lisztes Trans, lomtalanítás, lomtalantás, lopás, m4, magyar kultúra, Magyar Kultúra hete, Magyar kultúra ünnepe, Magyar Kupa, Magyar Tehetség Nagykövete, majdnem, Makk Kálmán, Makk Károly, malom, malomfejlesztés, Manzhouli, Margitta, marihuana, meccs, megemlékezés, megnyitó, megszorítások, megtalálták, megyenap, mentés, mentőhelikopter, mentők, mentor, mérkőzés, Mesekert, Mesterházy Attila, Mezei József, mezei vill, Mezei-Vill, Mezei-Vill FC, Mezei-Vill FC Berettyóújfalu, Mezei-Vill fc., Mezőpeterd, Mezősas, Mikepércs, Mikula, Mikulás, milliós tétel, miniszter, miniszterelnökjelölt, mókusok, moldáv állampolgár, mozgalom, mozi átadás, MSZP, műemlék, működés, munka, Munkaerőpiac, munkahely, munkahelyek, Munkáltatói nyílt nap, munkaügy, Muraközi István, Muraközi Zoltán, művelődés, műveltségi vetélkedő, múzeum, múzeumpedagógia, MVFC, MVFC Berettyóújfalu, MVFC női, MVFC női élvonalbeli futsalcsapat, MVFC női foci, Nadányi Zoltán Művelődési Központ, nagykereki, Nagyrábé, Nagyvárad, NAV, NB I-es férfi futsal bajnokság, NB I., NB III, nb III., nbIII, nemzetközi, Nemzetközi kocsifecskendő verseny, néni, népfőiskola, néptánc, nő, női, női futsal, nőnap, Nova Villa 2010 Nonprofit Kft, növekedés, nővérszálló, nyerges vontató, nyílt nap, Nyíradon, nyomozás, nyomvonal, nyugdíjasok, OBAT, Ökrös Árpád, oktatás, oktatóterem, olorspectrum Arami, olvasókönyv, omlás, önkormányzat, önkormányzati gyűlés, operatőr-rendező, Orbán Balázs tér, örizet, Orosháza, orvos, összeégett, összefogás, összefogás a jövőért, oszlop, óvoda, pálfi anikó, pályázat, parkolás, parkolás rendszer, parkolási díj, parkoló, parkolózóna, patológia, patológus, pénz, Pocsaj, polgármester, polgármesteri, polgármesteri hivatal, polgárőrség, postarablás, próba, program, programok, Programok, programokB., projekt, Püspökladány, Rába eto, rablás, rablők, rájátszás, rangadó, református, rekonstrukció, rendelés, rendeletek, rendezvény, rendezvénycsarnok, rendezvények, rendőr, Rendőrkapitányság, rendőrség, Rendőrségi hírek, rendőrségi ügy, riport, robbanás, Románia, rugalmasság, segély, segítség, segítségnyújtás, sérülés, show, sikeres, smink, Sport, Sportbizottság, sportcsarnok, Strand, Streetball, súlyos testi sértés, sürgősségi ellátás, szabálysértés, szakkörök, szakmai előadások, szalagavató, szalagtűző, szálloda, számadó napok, Számadó Napok 2011, szegénység, Szeifert, Szélső Érték, szennyezés, szennyvíz, Szentpéterszeg, szeretethíd, szex, Szex-Erotika, szobor átadás, szombat, Szombathely, szülészet, szülők, szűr, szurkolók, táborok, támadás, támogatás, TÁMOP, tanácsháza, tanár, tanuló, tanya, tehergépkocsi, tehetséggondozás, településkártya, temetés, Temetkezési vállalat, templom, Tépe, teremfoci, természetvédelem, testvérváros, Tigáz, Tisza, titkár, tőketörlesztés, Tolna megye, tolvajok, Történelmi játszóház, továbbjutás, tréning, tüdőgyulladás, túlválalás, turizmus, tűzeset, tűzoltó fesztivál, tűzoltó hagyományok, tüzoltók, Tűzoltóság, ügyelet, ügyintézés, új, újonc, Üllő FC Cső-Montage, uniós támogatás, ünnepélyes malomavató, ünnepi, üspökladány, út, útlezárás, Vádjavaslat, választás, Váncsod, Vármegyeháza, város napja, Város Napja 2011, városháza, városi sportcsarnok, városközpont, városnap, vásár, Vass Jenő óvoda és Bölcsőde, vasúti átjáró, véradás, vereség, verseny, világrekord, viselkedés, vízmű, vörösiszap, vöröskereszt, X-Faktor, Zene, zenekar, zsáka, Zséka Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |