
Hivatalosan is megtörtént a pocsaji Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola új részének átadása január 25-én, délelőtt 9.40 perckor.  A 2012-es év elejére elkészült a Gróf Tisza István Kórház előtti Orbán Balázs tér rekonstrukciója is. Az ünnepélyes átadó január 6-án volt.
 Berettyóújfalu - A Hajdúgabona Zrt. csaknem egymilliárd forintból korszerűsítette a berettyóújfalui őrlőüzemét.
 Szentjobb – A kilencedik Regionális Simonyi Napok keretében zászlóátadási ünnepségre került sor a partiumi település római katolikus templomában október első vasárnapján.
 A térség legnagyobb befogadóképességű létesítménye 17 hónap alatt készült el és mintegy 600 millió forintba került.
Jó minőségben, időre elkészült a Bocskai utca felújítása és szélesítése. Az ünnepélyes átadáson Muraközi István polgármester mondott rövid köszöntőt. 
Egy hónapon belül a második gyermekintézményt adták át december 16-án Komádiban. A folyamatosan fejlődő, gyermekbarát kisváros a nem rég átadott bölcsőde után most új óvodát tudhat magáénak. Megtörtént a bölcsőde hivatalos átadása Komádiban november 18-án. A korszerű épület építését még tavasszal kezdte meg a kivitelező cég. A nagy beruházások befejező munkálatai zajlanak Komádiban, tudtuk meg Kertész Attilától, a bölcsőde és a piactér építését, felújítását végző kivitelező cég képviselőjétől.
 |
|
Régiónk első illatkertjét adták május 20-án Debrecenben, a Nagyerdei Kultúrpark Állat és Növénykertjében.
|
|
| Berettyóújfalu, bihari, Bocskai utca, bölcsőde, Debrecen, főtér, hajdúgabona zrt, illatpark, iskola, kisváros, komádi, malom, Orbán Balázs tér, óvoda, Pocsaj, projekt, Regionális Simonyi napok, rekonstrukció, rendezvénycsarnok, Tóth Ferenc, ünnepély, virág, zászló Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |