2012. május 25. Péntek, Orbán.
 

A személyi jövedelemadó bevallására egy hetük, a társasági adóval és számos más közteherrel történő elszámolásra pedig két és fél hetük maradt azoknak az adózóknak, akik még nem tettek eleget kötelezettségeiknek. A NAV ügyfélszolgálatai hosszabb ideig tartanak nyitva a hajrában.


Egy jósnőt ellenőriztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi revizorai, a jóslással is foglalkozó asszony nem adott nyugtát a szolgáltatásról, és adószáma sem volt – közölte a szervezet regionális szóvivője kedden.

Budapest, 2012. április 28., szombat (MTI) – Tovább emelkedett az adóhatóságnak tartósan tartozó magánszemélyek és egyéni vállalkozók száma az első negyedévben, a tartósan adós cégek száma ugyanakkor tovább csökkent – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétett adatokból.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy héten belül már második alkalommal tartóztattak fel hamisított ruhákat szállító teherautót Ártándon.

 

Budapest, 2012. április 9., hétfő (MTI) – Az egyszerűsített vállalkozói adókörbe (eva) tartozóknak csütörtökig, április 12-ig kell befizetniük az első negyedév utáni adóelőleget, bevételük 37 százalékát.

 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban áprilisban alkalmazható üzemanyagárakat.


Közvetlenül egymás után érkezett az a két kamion Magyarországra, amelyekben összesen 45 millió forint értékű hamis ruházati terméket foglaltak le a Nemzeti Adó-és Vámhivatal pénzügyőrei Ártándon az elmúlt hétvégén.


Jövő hétfőig nyújthatják be adóbevallásukat a vállalkozási tevékenységet folytató vagy az általános forgalmi adó körbe tartozó magánszemélyek - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében.

A vagyonosodási vizsgálat kiterjed a hitelek visszafizetésére fordított pénz eredetének firtatására is - tudta meg azenpenzem.hu az adóhatóságnál; a "kishalaknak" azonban a portál szerint nem kell félniük.

 


Budapest, 2011. szeptember 2., péntek (MTI) - Évközben is megszűnhet a családi kedvezményre való jogosultság, mivel a középiskolai tanulmányaikat befejező diákok után már nem jár a családi kedvezmény - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.

 

Debrecen - A Nemezti Adó- és Vámhivatal Hajdú-Bihar Megyei Adóigazgatósága arra hívja fel a figyelmet, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 38. § (1-4), illetve a 43. § (1) bekezdése értelmében az állami adóhatóságnál nyilvántartott fizetési kötelezettségeit adónemenként, elszámolási számla nyitására kötelezett adózó esetén átutalással, míg elszámolási számla nyitására nem kötelezett adózó esetén átutalással vagy postai készpénzátutalási megbízással– csekkel- kell teljesíteni.

Debrecen - Az állami adóhatóság kényszer útján szedi be az esedékességkor meg nem fizetett adót, illetve járulékot, valamint az adók módjára behajtandó köztartozást. Ez az eljárás a végrehajtás, amelyre a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (rövidítve csak: Vht.) rendelkezéseit kell alkalmazni.

« 1. oldal » 
Címkék 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!