Városunk bölcsődés korú gyermekeinek fogadására, új épületszárnnyal bővül a Vass Jenő Óvoda és Bölcsőde József Attila utcai épülete. Mi tette ezt szükségessé? – kérdeztük Török Istvánné intézményvezetőtől. Berettyóújfalu - Az eddigi 36 helyett immár 54 gyermek elhelyezezését biztosítják a helyi bölcsődében az önkormányzat által elnyert pályázatnak köszönhetően. A projekt keretein belül a Vass Jenő Óvoda és Bölcsőde régi főzőkonyhája helyén kialakítanak egy új csoportszobát, valamint egy modern melegítőkonyha is épül. Ebben a tanévben is folyatódik a „Tudj segíteni” programsorozat, amelyet 2009-ben először hirdettek meg. A kezdeményezéshez csatlakozott minden berettyóújfalui óvoda és bölcsőde – tájékoztatta a Dehir.hu-t Dr. Korcsmáros Ferenc főorvos, a Gróf Tisza István Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályának vezetője. Megtörtént a bölcsőde hivatalos átadása Komádiban november 18-án. A korszerű épület építését még tavasszal kezdte meg a kivitelező cég. A nagy beruházások befejező munkálatai zajlanak Komádiban, tudtuk meg Kertész Attilától, a bölcsőde és a piactér építését, felújítását végző kivitelező cég képviselőjétől. 
Eddig hiányzott a város életéből, pedig igény van rá, és most úgy tűnik, végre megvalósul. Bölcsőde épül Komádiban. A beruházáshoz az ÉAOP-4.1.3/C-09-2009-0001 pályázaton �Bölcsődei szolgáltatás kialakítása Komádiban� címmel nyert támogatást az önkormányzat.
.jpg) |
|
Részlet a Komádi hírmondó áprilisi számában megjelent cikkből
|
Első alkalommal rendezték meg március 13-án, Szentpéterszegen a bölcsőde jótékonysági bálját. Ezen a kis településen nagy bátorság volt az intézményegység vezetőjétől Nagy Sándornétól, és a bölcsőde szakmai vezetőjétől Cucin Anitától a tizenkét gyereket befogadó bölcsődéért jótékonyságra invitálni az embereket.
|
|
 |
|
| átadás, bál, Berettyóújfalu, elsősegély, fejlesztés, fejlődés, főtér, Gróf Tisza István Kórház, jótékonyság, komádi, Korcsmáros Ferenc, Oktatásnevelési Intézet, óvoda, óvonők, pályázat, segítségnyújtás, Szentpéterszeg, ünnepély Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |