A magyar kultúra ünnepe alkalmából immár tizenkettedik éve szervez több mint egyhetes rendezvénysorozatot a Megyei Népfőiskolai Egyesület és a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége. A programok Hajdú-Bihar megye több településén és Nagyváradon zajlanak.
Tizenöt éves lett a Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar. Születésnapjukat a hagyományos karácsonyi koncerten tartották december 23-án a Faluházban. Köszönetet mondtak mindazoknak, akik az elmúlt évek során szakmailag, vagy más módon támogatták őket. A rendezvényen olyan szólisták, illetve formációk is felléptek, akik egykor Csökmőn kezdték zenei pályafutásukat, valamint a Gál István által vezetett Tücsökzenekar, majd a Döge Csaba karnagy irányításával működő jubiláló zenekar adott koncertet a zsúfolásig telt nézőtér előtt. Átadták az Év zenésze díjat is, amit idén Kiss Katalin kapott, majd a Dr. Perezné Szabó Ibolya emlékére alapított díjat vehette át Zsila Gergő, akit a legszorgalmasabb zenésznek ítélt 2011-ben a szakmai bizottság.
|
Csökmő Nagyközségi Önkormányzat
4145 Csökmő, Kossuth utca 109. sz.
Tel: 06-36-54/443-601 |
|
 |
Az ifjúsági zenekarok nívódíját kapta meg a Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar a Békéscsabán megrendezett XXV.Nemzetközi Zenei Ifjúsági Találkozón (közismert nevén ZENIT-en) augusztus 18-án. Döge Csabát, a zenekar karnagyát pedig három év után ismét a kiváló karmester díjjal ismerte el a szakmai zsűri. A Csökmői Tücsökzenekar és a Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar a december 23-i Karácsonyi Koncert alkalmával minősítésen is részt vett. Az eredmény a vártnál jobb lett. Címkék: Bihari hírek, búcsú, Újiráz, falunap, rendezvény, néptánc, ünnepi szentmise, ünnepség, Furák Károly, polgármester, Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar, Megafon zenekar | Szóljon hozzá! |

Ismét Újiráz került dél-bihar központjába egy hétvégére. A környékből ugyanis idősek, fiatalok egyaránt ellátogattak az október 9-én megrendezett megemlékezésre, falunapra, majd másnap a híres irázi búcsúba. A Csökmői Tücsökzenekar két, a Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar egy díjat hozott a Nemzetközi Fúvószenekari Találkozóról, amit immár huszonnegyedik alkalommal rendeztek meg Békéscsabán. Nem sok idejük van a pihenésre a Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar és a Csökmői Tücsökzenekar tagjainak mostanában.
.jpg) |
|
Zenekari próbán adta át a Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar támogatására szánt nagyobb összeget Dr. Vitányi István, országgyűlési képviselő március 27-én a csökmői Faluházban.
|
Mint minden év október második hétvégéjén, idén is benépesült az egyébként csendes, párszáz lakosú Újiráz. A falu fennállásának 97. évfordulóját ünnepelték az itt élők, az elszármazottak, és a környékből ide érkezők. Szlovéniában jártak a Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar tagjai augusztus végén. Sok élménnyel gazdagodva tértek haza szeptember elején.
|
| Békéscsaba, Berettyóújfalu, Bihari hírek, Bihari Népfőiskola, Bihari Népfőiskolai Egyesület, búcsú, Csökmő, Csökmői Zenebarátok Egyesület, Debrecen, Döge Csaba, egyesület, Faluház, falunap, Furák Károly, fúvósok, Gál István, Komádi citerások, koncert, Magyar kultúra ünnepe, majorettek, Megafon zenekar, megemlékezés, minősítés, műsor, művelődés, Nagyvárad, néptánc, polgármester, rendezvény, Sárkány-nap, Szlovénia, születésnap, tábor, támogatás, Tücsökzenekar, Újiráz, ünnepi szentmise, ünnepség, Vitányi, zenekar, ZENIT Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |