A magyar kultúra ünnepe alkalmából immár tizenkettedik éve szervez több mint egyhetes rendezvénysorozatot a Megyei Népfőiskolai Egyesület és a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége. A programok Hajdú-Bihar megye több településén és Nagyváradon zajlanak.
Tizenöt éves lett a Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar. Születésnapjukat a hagyományos karácsonyi koncerten tartották december 23-án a Faluházban. Köszönetet mondtak mindazoknak, akik az elmúlt évek során szakmailag, vagy más módon támogatták őket. A rendezvényen olyan szólisták, illetve formációk is felléptek, akik egykor Csökmőn kezdték zenei pályafutásukat, valamint a Gál István által vezetett Tücsökzenekar, majd a Döge Csaba karnagy irányításával működő jubiláló zenekar adott koncertet a zsúfolásig telt nézőtér előtt. Átadták az Év zenésze díjat is, amit idén Kiss Katalin kapott, majd a Dr. Perezné Szabó Ibolya emlékére alapított díjat vehette át Zsila Gergő, akit a legszorgalmasabb zenésznek ítélt 2011-ben a szakmai bizottság.
|
| Berettyóújfalu, Bihari hírek, Bihari Népfőiskola, Bihari Népfőiskolai Egyesület, Csökmő, Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar, Faluház, Gál István, koncert, Magyar kultúra ünnepe, művelődés, Nagyvárad, születésnap, zenekar Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |