2012. május 25. Péntek, Orbán.
 

 

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel újra megrendezte a Csökmői Népdalkör és Gál István a Gizi Labor című koprodukciójukat. 2012. március 31.-én délután 5 órakor szólalt meg az első zeneszám: "Újra itt van, újra itt van, újra itt van a nagy csapat". A teltházas nézőközönség már ekkor tombolt. És ami még később jött...

 

Tizenötévesek lettek2011-12-30 16:34:30

 

Tizenöt éves lett a Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar. Születésnapjukat a hagyományos karácsonyi koncerten tartották december 23-án a Faluházban. Köszönetet mondtak mindazoknak, akik az elmúlt évek során szakmailag, vagy más módon támogatták őket. A rendezvényen olyan szólisták, illetve formációk is felléptek, akik egykor Csökmőn kezdték zenei pályafutásukat, valamint a Gál István által vezetett Tücsökzenekar, majd a Döge Csaba karnagy irányításával működő jubiláló zenekar adott koncertet a zsúfolásig telt nézőtér előtt. Átadták az Év zenésze díjat is, amit idén Kiss Katalin kapott, majd a Dr. Perezné Szabó Ibolya emlékére alapított díjat vehette át Zsila Gergő, akit a legszorgalmasabb zenésznek ítélt 2011-ben a szakmai bizottság.

Telt ház és vastaps kíséretében léptek színpadra Gál István zenetanár és tanítványai november 18-án a csökmői Faluházban. A Rocky Show című műsorukat a Faluház Mindenkinek! programsorozat részeként mutatták be a nagyérdeműnek.

Tizennegyedik alkalommal rendezték meg Biharkeresztesen a Bihar-Bihor Expot. 2011. április 15-én kiállítók standjaival népesült be a sportcsarnok.

Új oldaláról mutatkozott be a Csökmői Népdalkör, akik Gál István zenetanárral összefogva egy rendkívüli showműsorral álltak színpadra április 1-jén, Bolondok napján a csökmői Faluházban.

« 1. oldal » 
Címkék 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!