Elsősorban a csíksomlyói búcsúra tartók és a Nyugat-Európából a pünkösdi hosszú hétvégére hazautazó román vendégmunkások nagy száma miatt fokozott ellenőrzést tartanak a két ország rendőri szervei csütörtöktől keddig a 42-es és 47-es főutak hajdú-bihari szakaszain - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.
 - Örömmel tölt el, hogy immár 12. alkalommal rendezhetjük meg az Országos Boncmesteri és Asszisztensi Továbbképzést – jelentette be Dr. Dombi Imre, a Gróf Tisza István Kórház Pathológiai Osztályának vezető főorvosa, amikor megnyitotta az ország minden részéből érkezett szakembereknek szóló konferenciát a Nadányi Zoltán Művelődési Központban.

Labdarúgás -
Egyre közelebb kerülünk a végjátékhoz, a Magyar Kupa 2011-2012. évi Hajdú–Bihar megyei selejtezőjének negyedik fordulójában immár csupán négy mérkőzést rendeznek. Az egyetemes művészek legnagyobbjai közé írhatta be nevét Kurucz Imre. .jpg)
Az 1891-ben született Karácsony Sándorról és tanítványáról, az 1926-ban született Durkó Mátyásról nevezték el a január 28-án átadott népfőiskolai székház termeit Berettyóújfaluban. 
Nézze meg mennyibe kerülnek a zöldségek és a gyümölcsök megyénk piacain! Hétfőn óta nem változott jelentősen a belvízzel elöntött területek nagysága a Tiszántúlon. A héten Derecskén a kemény fagyoknak köszönhetően visszaminősítették a belvízvédelmi készültséget másodfokról első fokúra. 
Keletről kerülné el Derecskét a tervezett M35 gyorsforgalmi út, ahogyan azt a civilek, gazdák többsége támogatta a nyugati elkerülővel szemben. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) az M35-ös Debrecen-Berettyóújfalu közötti szakaszának tervezésére kiírt pályázatát december 28-án tette közzé honlapján. 
A napok óta tartó esőzések komoly gondokat okoznak a dél-bihari településen, Magyarhomorogon is. Vitányi István a térség országgyűlési képviselője a helyszínen tájékozódott. Közveszély okozás vétség megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a rendőrség hétfőn egy 32 éves nő és egy 77 éves férfi ellen, akik égve felejtettek egy gyertyamécsest a szobájuk asztalán, s ezzel tüzet okoztak a lakótelepi lakásban. 
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettől 1000 család megsegítésére kapott élelmiszer adományt. 
Vámospércsen a 48-as számú út rekonstrukciójának első üteme; a berettyóújfalui kórház CT-beszerzésével összefüggő kiadásai, a Bihartorda-Nagyrábé közötti út felújítása, óvodafejlsztés Sárrétudvariban, a debreceni új buszpályaudvar létesítése – csak néhány példa azon költségvetési módosító indítványok közül, amelyeket a parlamenti többség elutasított. Címkék: Bihari hírek, hajdúsámson, csapókert, debrecen, hajdúszoboszló, hajdúszováta, hajdú-bihar, művelődési házak, összefogás, újjáépítés, vörösiszap, devecser | Szóljon hozzá! |
Több olyan jótékonysági rendezvényt tartanak megyénkben is az elkövetkező napokban, melyeknek bevételei a vörösiszap-katasztrófa okozta károk enyhítését szolgálják. Az országos összefogást megyénkbeli népművelők kezdeményezték. Szép eredményekkel tért haza a Közép-Európa Kupa Felnőtt Fekvenyomó Bajnokságról a berettyóújfalui Eötvös DSK háromfős csapata. 
Nézze meg mely cégek állnak felszámolás alatt Hajdú-Bihar megyében! Idén ősszel több művelődési intézmény is bekapcsolódik a felnőttképzésbe. Nézze meg milyen programokra számíthat Hajdú-Bihar településein szeptemberben! 
Íme a megye településein indulni szándékozó polgármesterjelöltek listája. 
Három település piaci árait hasonlítottuk össze. A Szertár Sportbolt megye I-es bajnokság augusztus 14-én kezdetét veszi. Amennyiben érdekli, jövő hét végén milyen összecsapások várhatóak, nézze meg. 
Körösszegapáti, Nagyvárad - Barátság napja Mihai Eminescu nevében a településen. 
Csütörtökön változóan napos-felhős idő lesz. Elszórtan alakulnak ki gyenge záporok, délután esetleg zivatarfoltok. Éjszaka az Alföld középső részén sok eső esik. Mérsékelt északnyugati szél fúj. Felmelegedés kezdődik. A Szent István utcai lakosok közül többeknél „kiverte a biztosítékot", hogy az önkormányzat egy hazai forrásból megvalósuló beruházás érdekében elbonttatta a szomszédságukban lévő, jó állapotú óvodát, ahová sokaknak a gyerekei, majd pedig az unokái jártak.
Ahogy arról már hírt adtunk, a Hajdú-bihari Motorosok Egyesületének korábbi törzshelye ebben az évben már másodjára forrt össze a debreceni drogos bulikkal.
|
|
 |
|
| adomány, Adománylavina, árak, Autópálya, Bakó István, baleset, Belföldi hírek, belvíz, Bererttyóújfalu, Berettyóújfalu, beruházások, Bihari hírek, bontás, cégek, csapókert, Debrecen, Derecske, Devecser, drog, élelmiszercsomag, elkerülő, ellenőrzés, elutasított, énekkar, eső, Európai unió, feledékenység, felmelegedés, felszámolás, foci, gyümölcs, hagyomány, Hajdúböszörmény, Hajdúsámson, Hajdúszoboszló, hajdúszováta, határ, időjárás, karitász, képzés, komádi, kórház, Körösszegapáti, Kurucz Imre, lista, M35, m4, Magyar Kupa, Magyarhomorog, megyei, Mikula, mise, motorosok, munkaerő, művelődési ház, művelődési házak, Nagyvárad, Oláh Lajos, önkormányzat, ortodox egyház, orvos, összefogás, óvoda, pályázat, Pénzes László, piac, programok, Programok, Püspökladány, razzia, rendőrség, Rendőrségi hírek, Sport, Szabolcs-Szatmár-Bereg, szeptember, szobrászművész, templom, TIKÖVIZIG, tűz, újjáépítés, ünnepi mise, választás. polgármester jelöltek, versengés, világrekord, Vitányi István, vörösiszap, zöldség Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |