|
|
|
1300 településen állít polgármester-jelöltet a Fidesz-KDNP, vagy indul a szövetség támogatását bíró jelölt az őszi önkormányzati választásokon.
|
Kósa Lajos csütörtöki bejelentése az államcsőd közeli helyzetről jelentős forintgyengülést okozott. Hangsúlyozottan durva számítással élve a nyilatkozat mintegy 70 ezer devizahitel törlesztőjénél eredményezhetett hitelenként több mint ezer forintos részletemelkedést. Akiknek ma, pénteken vonja a bank az esedékes részletet, összesen 85 millió forintot bukhattak. Semmit nem tudni az új kormány várható gazdaságpolitikájáról, egyelőre hiányoznak a bejelentések, teljes a bizonytalanság. Ami mégis kiolvasható volt az eddigi nyilatkozatokból, az az, hogy a Fidesz nem feltétlenül akar törődni az EU és a piac elvárásaival – ennek köszönhető, hogy Kósa Lajos tegnapi, államcsődöt vizionáló, tartalmában egyébként teljesen alaptalan nyilatkozata megrengethette a forintot. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 228,50 pontos, 1,03 százalékos csökkenéssel, 22.023,79 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 42,1 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. 
Kósa Lajos több hajdú-bihari képviselőtársával együtt kedden reggel fél kilenckor kerékpárral indul Debrecenből Budapestre. A Fidesz kormányra kerülésekor regionális és országos közmunkaprogramot hirdet, amit célzottan a nemzetgazdaság érdekének megfelelően alakítanak ki, mondta Orbán Viktor Miskolcon. Címkék: Belföldi hírek, MSZP, Fidesz, Jobbik, MDF, Demszky Gábor, Vona Gábor, Morvai Krisztina, Orbán Viktor, Kósa Lajos, Mesterházy Attila, Bokros Lajos, március 15 | Szóljon hozzá! |
 |
|
Ha a Fidesz legnagyobb ellenfele a Jobbik, de az MSZP összemossa a két pártot, akkor hány párt esküdött össze a Jobbik ellen? Körkép március 15. budapesti ünnepléséről.
|
Két áron alul eladott ingatlan értékesítésével összesen 548 millió forint kárt okozott a debreceni önkormányzat fideszes többsége a hajdú-bihari megyeszékhelynek - jelentette ki Szabó Zoltán MSZP-s képviselõ pénteki sajtótájékoztatóján. Mit válaszolt Kósa Lajos? 
Kósa Lajos polgármester nyilatkozott a tervezett stadionépítésről.
|
| 1 millió munkahely, árfolyam, Belföldi hírek, Bihari hírek, Bokros Lajos, Budapest, BUX, Debrecen, Demszky Gábor, deviza, devizahitel, DVSC, fidesz, Forint, Ingatlan, Jobbik, kerékpár, kopogtatócédula, március 15, MDF, Mesterházy Attila, Morvai Krisztina, MSZP, nyilatkozat, Orbán Viktor, pénzügyi helyzet, stadion felújítás, Tőzsde, Vona Gábor Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |