Konyár – A közbiztonság javításáért tartott lakossági fórumot kedd este a Jobbik a kétezer lelkes község művelődési házában.Konyár – Kisebb csoport várta a Jobbik képviselőit, akik azért látogattak el Konyárra szombat délelőtt, hogy a helyszínen tájékozódjanak, hogyan segíthetnének a települést biztonságosabbá tenni. Konyár Önkormányzati Képviselő-testülete, ma, 2012. március 29-én délelőtt, rendkívüli képviselő-testületi ülést tartott a Konyáron kialakult közbiztonsági helyzetről. Az ülésen megjelent Dr. Vitányi István országgyűlési képviselőnk is. 
Korábban arról számoltunk be, hogy civilek aláírásgyűjtésbe kezdtek Konyáron, mivel úgy látták, hogy a település közbiztonsága nem kellően biztosított. Az ívet akkor közel háromszázan írták alá, amelyről kikértük a rendőrség véleményét is. Ezt most változtatás nélkül közöljük! 
Konyár – Megelégelve a romló közbiztonságot, helyiek aláírásgyűjtésbe kezdtek a megközelítőleg kétezer fős Konyáron, hogy megfékezzék a mindennapos betöréseket és lopásokat a településen. Sikeresen lezárult a vállalkozási szerződés Konyár Község szennyvízcsatornázása című KEOP projekt keretében tervezési feladatok ellátására és létesítési engedélyes tervek, illetőleg tenderdokumentáció elkészítésére tárgyú egyszerű közbeszerzési eljárás. A Magyar Kultúra Napja alkalmából 2012. január 27-én, pénteken két eseményre hívták és várták a közönséget a szervezők a konyári művelődési házba. Konyár - Czakó Viktor szerint igazi csapatmunka eredménye az őszi bajnoki címük.  Konyár - Nemrégiben rendezték meg Konyáron a Szüreti Vígságok programsorozatot, melynek keretén belül a Kurucz Albert Falumúzeumban megnyitották a „Vízválasztók” című kiállítást.
Konyár - 2011. július 23-án, szombaton Konyáron falunapi rendezvény lesz.
Kitettek magukért a második fordulóban is a megye II-es csapatok, hiszen sok góllal szórakoztatták a közönséget. Ha érdeklik az északi, és a déli csoportban küzdő gárdák eredményei, tekintse meg portálunkon.
A két fiú a lakásban hosszabbítókat, fémhulladékként pénzzé tehető tárgyakat készített össze egy zsákban, de azt nem tudták ellopni, mert a tulajdonos hazaérkezet...
|
|
 |
Berettyóújfalu, Konyár – Gyújtogatókat és notórius tolvajt is elkaptak a napokban a berettyóújfalui rendőrkapitányság munkatársai.
|
| Berettyóújfalu, betörés, Bihari hírek, bűnözés, bűnügy, Falunap 2011, fiatalok, foci, Földes, gárda, gyujtogatás, Jobbik, kiépítés, Kommüniké, labdarugás, lopás, megye II, muzeológus, Pocsaj, rendőrség, rendőrségi ügy, Sport, szennyvízcsatorna, szüret, vándorkiállítás Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |