Több bank is arról számolt be, hogy amióta nem csak közszférában dolgozó devizahitelesek nyújthatják be igénylésüket, azóta megsokszorozódott az árfolyamgát iránt érdeklődök száma. Szakértők szerint a növekvő érdeklődésnek a gyengülő forint is a magyarázata.  Szerdán robbant a hír, miszerint a kormány értéknövekedési hozzájárulás címen egyfajta új ingatlanadót vezetne be. A kormány által azonban még nem is tárgyalt tervezet pedig hamar felkorbácsolta a kedélyeket az amúgy pangó, vagy még inkább a mélyben vergődő ingatlanpiacon.
Tisztességtelen a bíróság szerint az OTP hitelezési gyakorlatának egy pontja, így a bank egyik ügyfele valószínűleg kártérítést kap. A bank alacsonyabb árfolyamon adta, de magasabb árfolyamon hajtotta be a hitelt. Ezt a módszert az összes hazai bank alkalmazta, amivel havonta több ezer forintot is veszíthettek a hitelfelvevők. A bírósági ítélet lavinát indíthat el, ha vérszemet kapnak az adósok, akkor százmilliárdos bukás is fenyegetheti a bankokat. A 2011-es népszámlálás előzetes adatai alapján Magyarországon az elmúlt 10 évben közel 8 százalékkal, vagyis több mint 300 ezer darabbal nőtt a lakások száma. Mindeközben az előzetes adatok szerint megállapítható, hogy a jelenlegi 4,39 millió magyarországi lakásból mindössze 3,88 millió számít lakottnak, vagyis 500 ezernél is több a hivatalosan "nem lakott" lakások száma.Március elsejéig kell a gazdasági társaságoknak, egyéni vállalkozásoknak teljesíteniük a kötelező kamarai regisztrációt. Az 5 ezer forintos kamarai hozzájárulást március 31-ig kell befizetni.  Budapest - A végtörlesztés közelgő határideje mozgósította a vevőket – mutatnak rá az elemzők. A Magyar Közlöny 2012. évi 2. számában megjelent az Új Munka Törvénykönyve (2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről), amelyet a parlament 2011. december 13-án fogadott el, és 2012. július 1-jén lép hatályba. Budapest, 2011. november 18., péntek (MTI) – A nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OCED) tagországai alkotta úgynevezett OECD-térségben nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az egy hónappal korábbihoz képest. A 34 tagállam közül csupán kilencben mérséklődött a ráta, a legnagyobb mértékben Magyarországon. Budapest, 2011. november 4., péntek (MTI) – Csökkentette bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott. Véget vetne a kormány adócsomagja annak a lehetőségnek, hogy egyes települések a nullaszázalékos iparűzési adóval magukhoz csábítanak fuvarozó cégeket, amelyek azonban csak papíron jelentkeznek be hozzájuk. A gépjárműadóra hajtó kistelepüléseknek azonban az lehet az igazi csapás, hogy a tervek szerint a kormány elvenné ezt az adónemet a helyi önkormányzatoktól, így a cégekért közöttük kialakult verseny értelmét veszítené.
Ingyenes látásellenőrzésen vehetnek részt az érdeklődők országszerte a Látás Hónapja elnevezésű rendezvénysorozaton.
Hétfőn több helyen várható intenzív zivatar, az OMSZ kilenc megyére adott ki naracssárga figyelmeztetést.
Tízből két magyarnak volt gondja a közüzemi díjak befizetésével az év második negyedévében, 6 százalékuk pedig a lakáshitel-törlesztéssel is késett - derül ki a Tárki kutatásából. Az ország nagy részén kisüt a nap az átvonult hidegfront után. A hét elején általában 30 fokig melegszik a levegő. Az elmúlt napokban több melegrekord is megdőlt, a következőkben viszont már nem lesz forróság.
Míg a világ a túlnépesedéssel küzd, Magyarországon valószínűleg már 10 millió fő alá esett a népesség ...
|
|
 |
 |
|
Nem kell megmenteni az országot, hiszen a Bajnai-kormány válságintézkedéseinek köszönhetően nincs csődben - mondta a kormányszóvivő csütörtöki tájékoztatóján.
|
| Olaszország a hazája annak a mosolygós, barátságos torinói kislánynak, aki nyolc hónapja Debrecenben él és tanul, s a minap Csökmőre is ellátogatott. Megkérdeztük, hogy érzi magát hazánkban, hogyan jutott el településünkre. A beszélgetés könnyen ment, mert Margherita remekül érti nyelvünket, és a válaszadás sem okozott neki gondot. |
|
 |
20 éve szabad nyitvatartási rendszer van Magyarországon, de most - az unió több tagállamához hasonlóan- hazánkban is aláírásgyűjtés indul a szabad vasárnapért.
|
|
 |

Százezer eurós - csaknem 27 millió forintos - segítséget nyújt Magyarország a földrengés sújtotta Haitinek.
Fölényes gyõzelmet aratott a magyar női kézilabda-válogatott Chile ellen a kínai világbajnokságon vasárnap - közép-európai idő szerint - délelőtt.
|
|
 |
 |
|
A magyar labdarúgó válogatott a negyedik kalapba került a 2012-es Európa-bajnoki selejtezők kiemelési rendjében.
|

Újabb két ember halt meg Magyarországon, feltehetően az új influenza miatt.
T-Mobile Hungary 3G hálózata a legjobb a világon. |
|
 |
|
| 34 tagállam, adózás, ár, árfolyamgát, bank, bankszövetség, Belföldi hírek, benzin, Bihari hírek, Chile, cserediák, csökkenés, Debrecen, devizahitel, Euro, Európa-bajnoki selejtező, fizetésképtelenség, foci, földrengés, fuvarozás, gazdaság, gazdasági helyzet, győzelem, H1N1, Haiti, halálesetek, hálózat, időjárás, influenza járvány, ingatlan hírek, ingatlanadó, iparűzési adó, kamara, kézilabda, kormány, lakás, látás hónapja, magyar, mobiltelefon, munka törvénykönyve, munkanélküliség, népesség, nyitvatartási rendszer, OECD-térségben, olasz, Olaszország, Orbán-kormány, OTP Bank, pénzügy, per, piac, regisztráció, segítségnyújtás, Sport, szabad vasárnap, számla, Szövetség, újítás, vállalkozás, Válság Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |