A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság rendőrei rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek egy 23 éves és egy 18 éves furtai férfit. Azt állítja két roma iskolás, hogy a hajdúböszörményi Veres Ferenc Szakiskola egyik tanára minden ok nélkül bántalmazta őket. Az iskolában kivizsgálják az esetet.
|
|
|
Visszavették korábbi állásukba azokat az ápolókat, akiket a Kiskunhalasi Ügyészség szexuális bántalmazással, súlyos testi sértéssel és zsarolással vádol.
|
A férfit ketten támadták meg. Egyikük útbaigazítást kért, a másik pedig a taxis mögé lopózott és leütötte.
|
|
|
Apa és fia támadta meg a férfit. Ököllel ütötték a fejét, majd fiatalabb támadója a farmernadrágja zsebéből kivette a pénztárcáját, és a benne lévő több, mint 20.000 forintját magához vette.
Megverte, majd felgyújtotta élettársát egy férfi kedden kora reggel egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tanyán. A nő ruhája lángra lobbant, de a férfi eloltotta a tüzet. Az asszony súlyosan megsérült, kórházban van.
|
|
 |
Összeverekedett két lány szerdán egy nyíregyházi szakközépiskolában. Egyiküknek eltörött az orrcsontja - tudta meg pénteken a Független Hírügynökség.
|
|
 |
 |
|
Elájult, megsérült a feje, az orra és a szája is annak a 14 éves fiúnak, akit egyik társa vert meg a vajszlói iskolában. A fiút állítása szerint nem először bántotta a nagyobbik fiú.
|
 |
|
Falhoz szorította és ki akarta rabolni társát egy kaposfői diák. A támadás az óraközi szünetben az iskola WC-jében történt.
|
 |
|
Kölcsönösen bántalmazta egymást apa és fia hétfő éjjel tépei családi házukban; a fiatalabbik férfi életét vesztette – közölte szerdán Kelemen Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
|
 |
|
Az egyik lány, aki részt vett a verésben, szerdán már nem ment be az iskolába.
|
A férfiak rátámadtak az asszonyra, összeverték és a pénzét követelték. Végül a lakásból elrabolták az idős nő nyugdíját valamint magukkal vitték a házban talált hurkát, kolbászt, és szalonnát is. Egy hevesi roma férfi azt állította, egyenruhások bántalmazták.
Rátört családjára, feleségét kirángatta a házából és egy kocsiba tuszkolva magával vitte...
|
|
 |
Ellentmondásos értesülések keringenek arról az egerbaktai esetről, melynek során társai bizonyosan bántalmaztak egy tízéves kislányt az általános iskolában.
|
|
 |
 |
|
Az eljárás végén kizárhatják a két férfit a szervezetből.
|
A berettyóújfalui Mentőállomás értesítette tegnap a rendőrség ügyeletét, hogy egy 87 éves biharkeresztesi asszonyt szállítottak kórházba... |
|
 |
|
| alkohol, általános iskola, ápolók, Belföldi hírek, betegek, Bihari hírek, Biharkeresztes, Biharnagybajom, bűnügy, diáklány, diákok, egerbakta, Egyek, elrablása, erőszak, fegyelmi eljárás, feleség, felgyújtotta, fiatalok, folytogatás, Hajdúböszörmény, haláleset, hurka, idős hölgy, iskola, ital, kolbász, kórház, lopás, pénz, polgárőrök, rablás, rendőri intézkedés, rendőrök, Rendőrségi hírek, roma, roma ügy, súlyos testi sértés, szalonna, tanár, Tépe, tűz, Újpest, ütlegelés, vér, verés, veszekedés Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |