2017. november 18. Szombat, Jenő.
 

Az iroda a baktériumok fellegvára, ezért kétszer is gondoljuk meg, mielőtt az íróasztalról ennénk. A bakteriális fertőzéseket azonban könnyen elkerülhetjük, ha étkezés előtt legalább húsz másodpercig szappannal és folyó vízben kezet mosunk. Ez általában jóval hatékonyabb, mint a különféle kézfertőtlenítők használata.

Tudományos körökben is kezd széles elismertséget kivívni a gondolat, hogy a beleinkben élő baktériumok sokrétű módon befolyásolják agyunk működését.

Tudományos körökben is kezd széles elismertséget kivívni a gondolat, hogy a beleinkben élő baktériumok sokrétű módon befolyásolják agyunk működését.

A baktériumok rövid idő alatt képesek alkalmazkodni az antibiotikumokhoz, és ennek következtében több más készítménnyel szemben is rezisztenssé válhatnak.

Itt a nyár, nem győzzük készíteni a kulináris csodákat. Nagy igyekezetünkben az ételek készítésénél leginkább a rutin vezérel. A csirkét is jó alaposan, folyó vízzel átmossuk.

Az immunrendszer úgy működik, mint egy sportoló, aki minél többet edz, annál erősebb – mondja dr. Barcs István, a Semmelweis Egyetem ETK Epidemiológiai Tanszékének vezetője.

Hogyan gátolható meg a baktériumok evolúciós alkalmazkodása, amelynek következtében ellenállóvá válnak az antibiotikumokkal szemben, és miként befolyásolja a kialakuló rezisztencia a más szerekkel szembeni érzékenységüket?

A biológia mélyszerkezetébe nyúltak bele amerikai tudósok azzal, hogy átírták egy baktérium genetikai kódszótárát. A „meghekkelt” kódú baktérium ellenáll a vírusoknak, környezetbarát, és különleges fehérjéket termelhet.

« 1. oldal » 
Címkék 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!