Egy éve még 2700 milliárd forinttal többet fogyasztottunk és halmoztunk fel.
|
|
 |
Szerdán lép életbe az a törvénymódosítás, amely a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek szélesebb körének nyújt segítséget
|
|
 |
Warren Buffett milliárdos befektető egy meg nem kapott SMS miatt nem segí- tett a bajba jutott Lehman Brothersen – olvasható a Time Magazine egyik blogjának cikkében.
|
|
 |
Tavaly ilyenkor még csak a média által felkapott rémhírnek tűnhetett az, ami mára fájdalmas, érezhető, olykor elviselhető ténnyé szilárdult. A gazdasági válság mostanra beépült a hétköznapjainkba.
|
|
 |
A programot 2011 decemberéig vehetik igénybe a vállalkozások.
|
|
 |
 |
|
"A negatív forgatókönyvek elkerüléséhez három dologra van szükség: együttműködésre, koordinációra és integrációra" - tette hozzá. |
 |
|
Nyáron az üzemanyagok ára a Bajnai-kormány adóemelései miatt nagyjából 15 forinttal emelkedik, és ehhez jó eséllyel hozzáadódik a kőolaj drágulása és a forint gyengülése is. Van olyan szakember, aki szerint a nemzetközi hatások inkább lefele viszik majd a benzin árát, de a számok alapján érdemes lehet felkészülni a 300 forint feletti benzinárakra.
|
 |
|
Megszünteti 15-20 felvágott jellegű húskészítményének gyártását a Gyulai Húskombinát Zrt. és mostantól két piacvezető márkája, a gyulai kolbász és a gyulai kenőmájas előállítására koncentrál.
|
 |
|
Az idei első negyedévben a nyers adatok szerint 6,4 százalékkal csökkent a magyar bruttó hazai termék (GDP) éves alapon, ekkora visszaesésre azóta nem volt példa, hogy a KSH negyedéves statisztikát közöl a magyar gazdaság teljesítményéről. Az első hónapokban megjelent makroadatok alapján nem meglepő a a recessziós statisztika, sőt, a piac egy kicsit rosszabb adatra számított. Az idei év egészére 6-7 százalékos csökkenéssel számol a piac.
|
|
 |
A hungarikumokat is komoly veszélybe sodorta a válság: az Ajka Kristály üzemében átmenetileg kikapcsolták az áramot, a híres Zsolnay gyár senkinek nem kell, mint ahogy a Hollóházi porcelánüzem sem. A gyulai kolbász előállítója súlyos finanszírozási gondokkal küszködik, és csökken a magyar borok kereslete is. Az Unicumot viszont egyelőre nem érinti súlyosan a válság, a magyar szürkemarha pedig inkább a vékonyan csordogáló uniós támogatások miatt lógatja a fejét.
|
 |
|
Az elmúlt évek pezsgése után pangás jöhet a magyarországi televíziós piacon, iparági szakértők szerint a jövőben csökkenni fog a magyar nyelvű adók száma - írja szerdai számában a Világgazdaság.
|
|
| államháztartás, Bajnai Gordon, Belföldi hírek, Benzinár, Életmód, forintárfolyam, gazdaság, gazdasági helyzet, gázolaj, GDP, Gyulai Húskombinát Zrt., hitelfelvétel, hungarikum, jövedéki adó, lakáshitel, makrogazdaság, Nagyvilág hírei, olajár, Önkormányzati hírek, OPEC, Pénzügyi szolgátatások, pénzügyi válság, recesszió, segélykérés, segítség kérés, sms, szegénység, támogatás, tv, Válság Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |