Egy 66 éves, korábban veseátültetésen átesett asszony halt meg.
|
|
 |
A fiatal nőnél a kórbonctani vizsgálat során mutatták ki a H1N1-fertőzést. A DE OEC betegei között ez a második laboratóriumilag igazolt H1N1-vírusfertőzés. 
Meghalt a harmadik újinfluenzás beteg itthon, egy fiatal nő.
Az Egyesült Államokban néhány héttel előbb készül el az újinfluenza elleni oltóanyag, mint korábban számítottak rá.
|
|
 |
A csepeli iskolában csütörtökön több mint száz diák, illetve pedagógus lázasodott be, a laboratóriumba hét mintát küldtek be, ebből mutatott ki négy esetében H1N1fertőzést a vizsgálat - áll az ÁNTSZ honlapján.
|
|
 |
Miért fertőzőképesebb a világjárványt okozó vírus?
|
|
 |
Sem a gyerekeket, sem az időseket nem veszélyezteti annyira az új influenza, mint kezdetben feltételezték.
Az EU szakértői azon tanakodnak kik kapjanak először védőoltást.
|
|
 |
A WHO a hét végén figyelmeztette a Föld országait, hogy készüljenek az influenza-világjárvány máso- dik hullámára. A korábbi világjárványok idején mindig volt második, sőt harmadik hullám is...
|
|
 |
|
A virológia történetében az is teljesen szokatlan, hogy meleg időben ekkora fertőzést okoz.
|
|
 |
Genetikai okból a H1N1 kórokozó fertőzőképessége kisebb, mint a szezonális influenzáé.
|
|
 |
 |
|
A 19 éves fiú halála után készített tesztek kimutatták, hogy a H1N1 vírus végzett vele.
|
 |
|
Az új influenza mutáció révén előbb-utóbb sokkal agresszívebbé válhat.
|
 |
|
Sorra bukkan fel a Magyarországhoz közeli országokban az új típusú influenzavírus. Csütörtökön Szlovákiában, szerdán Romániában mutatták ki a megbetegedést, kedden pedig a csehek jeleztek egy fertőzött pilótát. Ausztriában jóval korábban regisztráltak egy beteget.
|
|
| Belföldi hírek, Bihari hírek, Csehország, Debrecen, Egészség, H1N1, haláleset, influenza, influenza járvány, járvány, jellemzők, madárinfluenza, második hullám, megbetegedések, Nagyvilág hírei, oltóanyag, Románia, sertésinfluenza, sertésinfluenza-járvány, Szlovákia, védőoltás Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |