A kormány mindent megtesz a jövő évre kőbe vésett hiánycél teljesítéséért, egyszerre három, a költségvetés egyenlegét javító "csomagot" épített be a 2012-es büdzsébe. Így összesen 1400 milliárd forintos kiigazításra készül jövőre - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium legfrissebb, angol nyelven megjelent tájékoztató anyagából, amely érdekes részleteket is közöl a kormány terveiből. Egyrészt kiolvasható a - minden bizonnyal külföldi befektetőknek készített - jelentésből, hogy az elmúlt fél évben hogyan változtak a Széll Kálmán-terv irányszámai, és egy eddig nem hirdetett kiadáscsökkentő csomagot is kibont a tárca anyaga. Az útpénztárt felváltó útdíj-rendszerről a kormány már ebben a hónapban tárgyalhat. 360 millió forintos megszorító intézkedési tervet fogadott el hétfőn utolsó, rendkívüli testületi ülésén a berettyóújfalui önkormányzat. Nemcsak a polgármesteri hivatal, valamint az önkormányzat fenntartásában működő intézmények kiadásainak csökkentéséről döntöttek a képviselők, hanem magukon is spórolnak: a polgármester és alpolgármester költségtérítése 50 százalékkal, a képviselők tiszteletdíja 20 százalékkal csökken január elsejétől.
 |
|
Görögország legnagyobb kikötőjében sztrájkoltak a munkások a görög kormány megszorításai ellen.
|
 |
|
Fideszes pofon a forintnak, újabb megszorítás, elmaradó adócsökkentés- az ellenzéki pártok ezekre következtetnek a Fidesz szombati bejelentéséből, ...
|
 |
|
Már nincs elegendő idő ahhoz, hogy a jelenlegi kabinet döntsön a tegnap az Alkotmánybíróság által elutasított ingatlanadó módosításáról - jelentette be szerdán Bajnai Gordon kormányfő.l
|
 |
|
Répássy Róbert szerint válság ide, válság oda, a kormányfő egykori munkatársain nem spórol.
|
 |
|
Sem konkrét, sem elvi döntés nem született az MSZP kedd délutáni frakcióülésén az ingatlanadóval kapcsolatban
|
|
| 2012, Adó, adócsökkentés, Bajnai Gordon, Belföldi hírek, Berettyóújfalu, Bihari hírek, ellenzéki pártok, fidesz, Görögország, ingatlanadó, kormány, közpénz, megszorítás, Nagyvilág hírei, önkormányzati gyűlés, Önkormányzati hírek, Orbán-kormány, pénz, sztrájk, Válság Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |