
16. alkalommal került sor a térségi és országos minősítő versenyre, amelynek évek óta Szeghalom a házigazdája. A versenyen megjelent népdalköröket, szólistákat, népzenei együtteseket először Mocsári József Szeghalom Város polgármestere, majd ezt követően Mucsi András a Békés Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte.  Csökmő - Tizenötödik alkalommal rendezte meg a csökmői Faluház, Könyvtár és Alapfokú Művészeti Iskola és a Csökmői Népdalkör a népzenei találkozót június 25-én.

Színvonalas, változatos műsort adott a Csökmői Fonó Hagyományőrző Népdalkör június 19-én este a szeghalmi Művelődési Házban. A befolyt összeget eszközökre, és technikai fejlesztésre fordítják majd. Ismét egy szép eredménnyel gazdagodott a Csökmői Népdalkör. Április 24-én, Nádudvaron, a VIII. Vass Lajos Népzenei Verseny országos középdöntőjént kiemelt arany fokozatot értek el. A népdalkör vezetője és felkészítője: ifj. Tóth Gyula. Immár tizennegyedik alkalommal rendezték meg Csökmőn a Népzenei Találkozót, február 20-án a Faluházban. Népzenei Találkozó lesz Csökmőn február 20-án, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. Címkék: Bihari hírek, Népzenei minősítő, országos, népzene, népdal, citeraegyüttes, Csökmő, Komádi, Hajdú-Bihar megye, Békés-megye, Szeghalom, zsűri | Szóljon hozzá! |
Arattak a hajdú-bihari népzenészek a Békés megyei Szeghalmon megrendezett 15. Országos/térségi Népzenei Minősítő Hangversenyen, november 14-én. A szakmai zsűri csupán négy Arany Páva Díjat adott ki, ebből kettőt csökmői csapat kapott, kettőt pedig olyan együttes, melynek a csökmői népzenészek szintén tagjai. Teltház előtt zajlott a XIII.Népzenei Találkozó február 7-én Csökmőn a Faluházban. A rendezvényen tizenhárom fellépő szórakoztatta a közönséget, köztük népdalkörök és szólisták egyaránt.
|
| Békés-megye, Bihari hírek, citera, citeraegyüttes, citerások, Csökmő, Csökmői Fonó Hagyományőrző Népdalkör, fellépés, Hajdú-Bihar megye, jótékonysági előadás, komádi, népdal, népdalkör, Népzenei minősítő, Népzenei Találkozó, népzenei verseny, országos, Szeghalom, találkozás, találkozó, térségi és országos minősítés, zsűri Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |