A GfK Hungária szerdán közzétett felmérése szerint a férfiak hajlamosak sötétebben látni saját párkapcsolatukat egy-egy könnyebb flört után, míg a nőknél egy harmadik érkezése inkább megerősíti a kötődést.
|
|
 |
 |
|
Az orgazmus a média felhajtóerejével az egyik legtöbbet tárgyalt szexuális téma. Kérdésekből adódó további kérdések, néhány válasszal.
|
 |
|
Nem a tükör által nyújtott képen múlik, hogy sikere lesz-e a nőnek.
|
Miért lép félre a nő, és hogy előzhetjük meg a bajt?
|
|
 |
 |
|
Harminc körül a legideálisabb gyermeket szülni a nőknek – állítják a szakemberek.
|
| Több ponton is súlyosan sérti a nők és a gyerekek emberi jogait a hétfőn elfogadott új Polgári Törvénykönyv -
állítják.
|
|
 |
 |
|
A magyar nők 71 százaléka a rövid hajú férfiakat kedveli, míg a hosszú haj csupán 4 százalék szerint vonzó - derül ki egy sampongyártó cég idén januárban végzett felméréséből.
|
Egyenjogúság ide, vagy oda, a nők szerepéről még ma is gyakran megoszlanak a vélemények. Vannak, akik úgy vélik, hogy az asszony legfőbb feladata a háztartás vezetése, és a gyerekek nevelése. Mások szerint a szebbik nemnek is ugyanolyan fontos a karrier, mint a férfiaknak. Megkérdeztünk néhány Biharban élő férfit és nőt, mi a véleményük a témáról.
Egyenjogúság ide vagy oda, az emberek többsége még mindig elítéli azt, ha egy nőnek szeretője van, míg ugyanezt egy férfinak könnyedén elnézik. Ráadásul leginkább maguk a férfiak szólják meg a tilosban járó asszonyokat, annak ellenére, hogy a saját nemük körében elkövetett házasságtöréseket még vagánynak is tartják. A nők saját karrierjük menedzselését nem végzik jól, de más nőket sem segítenek a munkahelyi érvényesülésben - erre a következtetésre jutott egy amerikai magatartáskutató, aki 11 500 nő szakmai előmenetelét tanulmányozta 34 országban. A hölgyek gyengék önmarketingben, és ritkábban segítik egymás előléptetését, mint a férfiak - írja a Világgazdaság.
|
| állás, Belföldi hírek, Bihari hírek, Bulvár, család alapítás, Életmód, felmérés, félrelépés, Férfiak, gyerekek, haj, Karrier, kívánatoság, megelőzés, munka, okok, orgazmus, párkapcsolat, ptk, sértő, sex, szépség, szerelem, szex, Szex-Erotika, tanácsok Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |