Aki a jövőbe tekint, annak sokat kell az oktatásba fektetnie – kezdte sajtó-tájékoztatóját Ökrös Zoltán főjegyző a városházán, ahol köszöntötte az intézmények vezetői abból az alkalomból, hogy közel 82 millió forint értékben informatikai infrastruktúra fejlesztésére nyert pályázatot az önkormányzat.
 |
|
A közelmúltban harminchét millió forintot nyert a csökmői önkormányzat a TÁMOP - 3.1.4. /08/ 2-2009-0137 �Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben című pályázaton, amit a Bocskai István Általános Iskola és Óvoda együttműködésével nyújtott be.
|
Az MDF azt javasolja, hogy nyáron is egész nap tartsanak nyitva az iskolák. Miből fedeznék a felmerülő költségeket?
|
|
 |
 |
|
A 12 évfolyamos iskolákban csak hetediktől legyenek tantárgyak, addig az alapkészségeket fejesszék az iskolákban - egy erről szóló törvényjavaslatot terjesztett be az Országgyűlésnek Magyar Bálint volt oktatási miniszter. Magyar azt is javasolja, hogy 2010-től ne lehessen nyolcosztályos gimnáziumi osztályt indítani, ezek ugyanis lefölözik a jobb teljesítményű diákokat.
|
 |
|
Valamivel könnyebb lesz a dolga azoknak a tizenéveseknek, akik középiskolákba jelentkeznek. Elegendő lesz egy központi írásbelit megírni, míg a hat és nyolc évfolyamos intézményekbe pályázóknak nem kell szóban vizsgázniuk.
|
Debrecen, Komádi -
A múlt tanévben 19 diákjuk nem látogatta rendszeresen a tanórákat, emiatt magántanulóként vizsgát kellett tenniük. Erre 15-en mentek el, s egy-két kivétellel meg is feleltek.
 A kép csak illusztráció
|
|
Szeptembertől egyenruhás rendőrök járják az iskolákat, még osztályfőnöki órákat is tartanak. Az ORFK reméli, megbíznak majd bennük. A rendőrség az iskolai agresszió visszaszorulásában bízik, de a téma kutatója szerint kihívás lehet a gyerekeknek a rendőrök megjelenése.
|
„Előfordult, hogy mikor sokan voltak, az épületen kívül állt a sor vége, és nem hallottam, amikor mondták a számom. Mikor meg bementem, az ügyintéző elkezdett pattogni, olyan címszóval, hogy mit képzelek én?!"„Előfordult, hogy mikor sokan voltak, az épületen kívül állt a sor vége, és nem hallottam, amikor mondták a számom. Mikor meg bementem, az ügyintéző elkezdett pattogni, olyan címszóval, hogy mit képzelek én?!"
|
| Belföldi hírek, Berettyóújfalu, Bihari hírek, Csökmő, egyetem, felvételi, iskola, Magyar Bálint, Önkormányzati hírek, pályázat, rendőrség, SZDSZ, TÁMOP, tanítás Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé! |