2012. május 26. Szombat, Fülöp, Evelin.
 


Budapest, 2012. május 18., péntek – Az Országgyűlés akár már ma dönthet a távközlési adó bevezetéséről, míg a médiaszabályozás változtatásáról szóló kormányzati javaslat esetében várhatóan csak a benyújtott módosító indítványokról határoznak. A Ház emellett ma kezdhet tárgyalni a svájci CERN kutatóintézet Csillebércre tervezett új adatközpontjának állami támogatásáról, valamint a Budapesti Olimpia Központ rekonstrukciójáról.

Az Országgyűlés akár már a jövő héten dönthet a távközlési adóról, amennyiben a képviselők hétfőn felveszik a parlament háromnaposra tervezett napirendjére az erről szóló kormányzati előterjesztést, továbbá péntekre új ülésnapot hívnak össze az indítvány elfogadására. A Ház a hét utolsó munkanapján szavazhat a kabinet médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő törvénymódosító javaslatáról is, ezt megelőzően, szerdán pedig az új Büntető törvénykönyvről kezdődhet általános vita.

 

Budapest, 2012. március 26., hétfő (MTI) – Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a bruttó 300 ezer forintnál kevesebbet keresők bérkompenzációjának végrehajtásához szükséges törvénymódosításokat, és változtatott a költségvetésen is, segítendő azokat a vállalkozásokat, amelyeknek az ötszázalékos béremelés is gondot okoz.

Budapest, 2011. november 30., szerda(MTI) – A jövedéki adó szabályozásának jelentős módosítása várható 2012. január 1-jétől az Országgyűlés elé benyújtott javaslat alapján – hívja fel a figyelmet a PwC.

Budapest, 2011. november 28., hétfő (MTI) – Megszűnnek a korhatár előtti nyugdíjak, január 1-jétől nem állapítható meg ilyen ellátás, a jelenleg folyósítottakat pedig nem a társadalombiztosítási kasszából, hanem a költségvetésből fizeti tovább az állam. Ugyanakkor az 57 éven aluli szolgálati nyugdíjasok csak a nyugdíjemelés mértékével növelt, de a személyi jövedelemadóval (szja) csökkentett összegű ellátást kaphatnak a következő évtől, ha nem mennek vissza dolgozni a rendőrség szenior állományába.

Budapest, 2011. október 17., hétfő (MTI) – Az uzsora-bűncselekmény szigorúbb szankcionálásáról dönthet mai ülésén az Országgyűlés. A képviselők emellett megkezdik annak a fideszes javaslatnak a tárgyalását, amely elzárással vagy 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtaná azokat a hajléktalanokat, akiket fél éven belül másodszor büntetnek meg azért, mert közterületen laknak.

Püspökladány - Arnóth Sándor március 16-i tragikus halála okán június 5-én (vasárnap) új országgyűlési képviselőt választanak a Hajdú-Bihar megye 6. számű választókerületében élők (Báránd, Bihardancsháza, Biharnagybajom, Bihartorda, Földes, Kaba, Nádudvar, Nagyrábé, Püspökladány, Sáp, Sárrétudvari, Szerep és Tetétlen), ezzel egyidőben pedig a püspökladányiak új polgármesterükről is dönthetnek.

A korábbi hírekkel ellentétben nem lett augusztus 1-től illetékmentes az öröklés és az ajándékozás, nem lett szabad a pálinkafőzés 50 literig, és nem csökkent a társasági adó sem.
Mégsem dönt az Országgyűlés hétfőn az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) új elnökéről - így döntöttek a képviselők a Házbizottság hétfői rendkívüli ülésén a délutáni plenáris ülés előtt.
Április 11-én szavazunk2010-01-22 14:36:33
Április 11-ére írta ki az országgyűlési képviselők választásának első fordulóját Sólyom László köztársasági elnök - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) pénteken. A választások második fordulóját április 25-én tartják.
Új Ptk: megszavazva2009-09-22 12:13:52

Az Országgyűlés 199 igen, 164 nem szavazattal és 3 tartózkodás mellett elfogadta hétfőn a gyes, a gyed és a családi pótlék szabályainak módosításait.

Leszavazták a képviselők a parlament feloszlatásáról szóló MDF-es javaslatot az őszi ülésszak első napján. A saját programját védő Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszólt az SZDSZ-re, miután a szabad demokratát számon kérték rajta a programja beterjesztésének elmaradását.

« 1. oldal »  Következő »
Címkék 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!