2012. május 26. Szombat, Fülöp, Evelin.
 


A román fél a határforgalom ellenőrzésében jelentős szigorításokat vezetett be, mely miatt az Ártándi Közúti Határátkelőhelyen nagymértékben lassult a határforgalom, ezért kérjük a 7,5 tonna feletti tehergépjárművek vezetőit, hogy elindulás előtt tájékozódjanak a magyar-román határviszonyokról.


Körösszakál - Bedőn már tavaly ősz óta használják, Körösszakálban e héten állítják üzembe.

Körösszegapáti - Az Apáti iskolában a tanév végéhez közeledve a gyerekek több helyen számot adhatnak az iskolában szerzett tudásukról. Az Apáti iskolában tanulnak román népismeretet, továbbá földrajz órákon és tánc szakkörökön szereznek ismereteket a szomszédos Romániáról.

Immár harmadik alkalommal magyarul is jól beszélő román rendőrök látnak el szolgálatot a város és a gyógyfürdő területén, hogy a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság munkatársaival közösen szavatolják a nyári idegenforgalmi szezonban legnagyobb számban idelátogató román polgárok biztonságát.

Jelentősen megnőtt a gépjárműforgalom a 42. számú főúton- a nyaralni induló turisták valamint a a Romániába hazautazó vendégmunkások miatt, hiszen sokan a Ártándi Közúti Határátkelőhelyet választják.

Sütés, főzés Szakálban2010-06-15 09:50:30

Kellemes délelőttöt szereztek a körösszakáli nyugdíjas egyesület tagjai az iskola tanulóinak, tanítóinak és tanárainak.

« 1. oldal » 
Címkék 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!