2024. május 6. Hétfő, Ivett, Frida.
 
OKSZ: kisebb leárazásokra lehet számítani idén nyáronForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2014-06-30 13:01:07
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint az idei nyári kiárusítások alatt az árzuhanások mértéke és a kiárusításba vont cikkek köre is szûkebb lehet a korábbiaknál.

Az OKSZ hétfõi közleménye szerint a kisebb kiárusítási hullám oka a ruházati piac helyzetének javulása.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a ruházati termékek vásárlásának értéke 2012-ben 405 milliárd forint volt, míg 2013-ban 423 milliárd, azaz változatlan áron számítva 5 százalékkal növekedett a ruházati kereskedõk bevétele.

A korábbi években, a nyári hónapokban, július-augusztusban 30-32 milliárd forintot költöttek ruházati termékekre a vásárlók, 2013-ban 34-35 milliárd forintot, 2014-ben pedig további emelkedés várható, az év elsõ idõszakának eredménye alapján.

A jelentés szerint az idei elsõ negyedévben 14 százalékkal nõtt a költekezés a ruházati piacon, áprilisban pedig a tendencia folytatódott, átlag felett, 12 százalékkal bõvült a piac.

A ruházati piac a kiskereskedelem mintegy 6 százalékát adja.

Az OKSZ közleménye szerint a ruházati kereskedelem megugrásában feltehetõen szerepet játszik az online pénztárgéprendszer is, emiatt azonban akciók nem maradnak el.

A szövetség kiemeli, hogy a leárazások során csak a kereskedõ által kiválasztott termékekre vonatkozik az árengedmény és nem a teljes portfólióra. A leárazás idõszakáról, a kiárusításra kínált termékekrõl és az akció mértékérõl a kereskedõ szabadon dönthet.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!