"Ez az elsõ alkalom, hogy szilárd bizonyíték áll rendelkezésre a Naprendszeren kívüli +kozmikus részecskegyorsítókból+ érkezõ nagy energiájú neutrínókról" - mondta Gary Hill, az Adelaide-i Egyetem kutatója, a Science címû tudományos folyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzõje, aki szerint a felfedezés "új ablakot tár az univerzumra" és "megnyitja az utat egy újfajta csillagászat számára a Tejútrendszer peremén és az annál is messzebb zajló események vizsgálatára".

A neutrínó a könnyû elemi részecskék egyik fajtája. A részecskék világában nem jelentõs gravitációt kivéve csak gyenge kölcsönhatásban vesz részt, erõs kölcsönhatásban nem kimutatható. Elektromos töltése nincs, semleges, emiatt elektromágneses kölcsönhatásban sem vesz részt. Ez a magyarázata annak, hogy a neutrínó rendkívül közömbös az anyaggal szemben: egy fényév vastagságú ólomfalon a neutrínóknak mintegy fele haladna át úgy, hogy akár egyetlen atommal ütközne.

Mindennek köszönhetõen keletkezési helyétõl egyenes vonalban érkezik meg a detektorhoz, megõrizve az tudomány számára rendkívül értékes információkat keletkezése körülményeirõl (impulzus, energia, a keletkezési helyhez mutató irány). Neutrínók többféle forrásból is származhatnak, a tudósok a távoli világegyetembõl érkezõk mellett megkülönböztetnek mesterséges (atomerõmûvekben keletkezõ), földi (terresztrális), légköri (atmoszferikus) és napneutrínókat (szoláris neutrínókat).

A világegyetem messzi részeibõl érkezõ neutrínók a legnagyobb energiájú és legtávolabbi jelenségekrõl - például szupernóvákról, fekete lyukakról, pulzárokról és aktív galaxismagokról - hordoz üzenetet. A nehezen észlelhetõ részecske alapvetõ annak megértésében, hogy miként mûködik az univerzum a legkisebb skálán nézve, és kulcsfontosságú olyan rejtélyek megoldásában, mint a nagy energiájú kozmikus sugárzás eredete vagy a sötét anyag és a sötét energia természete.

Az egy köbkilométeres Jégkocka több mint ötezer szenzora az Antartkisz jegét felhasználva 1,5-2,4 kilométer mélyen detektálja a részecskét. Az Jégkocka által vizsgált területen trilliónyi neutrínó halad át, és amikor egyikük ütközik egy oxigénatommal a jégben, kék fény keletkezik. A tudósok a fényvillanás alapján számítják ki, hogy milyen iránya és energiája volt a neutrínónak, amikor a detektorba lépett.

A Naprendszeren kívüli, hatalmas energiájú neutrínókról szóló elsõ bizonyítékokat áprilisban találták, amikor két, több mint ezer teraelektronvolt (TeV) energiájú ütközést igazoltak a 2010 és 2012 között végzett méréseket elemezve. El is nevezték a neutrínókat, amelyek a Szezám utca népszerû szereplõi után a Bert és az Earnie nevet kapták. Késõbb további 26 "gyengébb" - hozzávetõleg 30 TeV-es - ütközés nyomait azonosították. Összehasonlításképpen: a CERN nagy hadronütköztetõjében (LHC) 4-4, összesen pedig 8 TeV-en ütköztettek protonnyalábokat.

A Jégkocka által mért nagy energiájú események "legkevesebb fele olyan tulajdonságokkal és energiával bírt, amelyek nem összeegyeztethetõk a földi légkörben keletkezõkkel" - jegyezte meg Gary Hill, aki szerint elképzelhetõ, hogy a neutrínók aktív galaxismagokban, talán kvazárokban keletkeztek. Az még tisztázásra vár, hogy a Tejútrendszerben vagy azon kívül - tette hozzá. Az eddigi eredmények azt sejtetik, hogy a neutrínók hogy nem egy forrásból vagy eseménybõl származnak.

A neutrínók származási helyének kinyomozásával el lehet készíteni az univerzum legnagyobb energiájú térségeinek térképét, ami páratlan segítséget nyújt a tudománynak, hogy többek közt a távoli galaxisok felrobbant csillagai helyén keletkezõ fekete lyukak titkait megismerje - írta közleményében Jenni Adams, az új-zélandi Canterbury Egyetem kutatója.