2024. május 7. Kedd, Gizella.
 
Kiket érint az információbiztonsági törvény?Forrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2013-12-05 20:33:26
Az érintett intézmények legfontosabb feladata, hogy úgynevezett biztonsági osztályba sorolják informatikai rendszerüket, és meghatározzák az adott szervezet biztonsági szintjét.

Négyezernél is több közigazgatási intézményt kötelez információbiztonsági helyzetének felülvizsgálatára az idén hatályba lépett információbiztonsági törvény. A Nemzeti Elektronikus Információbiztonsági Hatóság (NEIH) folyamatosan ellenõrzi a biztonsági besorolásnak való megfelelést, de még nem bírságol - mondta el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelõs helyettes államtitkára.

A közintézmények mellett piaci szereplõket, cégeket is érint az új jogszabály. A kötelezetti körrõl azért nincsen pontosabb számadat, mivel hatálya alá tartozik minden szervezet, amely kritikus infrastruktúra üzemeltetõje, a nemzeti adatvagyon adatfeldolgozója, vagy az állam és önkormányzatok számára adatkezelést végez, és e cégek száma idõrõl-idõre változhat.

Solymár Károly Balázs kiemelte: az érintett intézmények legfontosabb feladata, hogy úgynevezett biztonsági osztályba sorolják a saját informatikai rendszerüket, és meghatározzák az adott szervezet biztonsági szintjét. A besorolás elvégzéséhez a kihirdetés elõtt álló miniszteri rendelet pontos útmutatást tartalmaz majd, és rögzíti az adott szint biztonsági követelményeit, amelyet az intézménynek vagy vállalkozásnak teljesíteniük kell.

A Nemzeti Elektronikus Információbiztonsági Hatóság (NEIH) folyamatosan ellenõrzi a biztonsági besorolásnak való megfelelést.A helyettes államtitkár hangsúlyozta: az idén bevezetett szabályozás alapvetõen nem szankcióközpontú, a hatóság célja az információbiztonsággal kapcsolatos tudatosság kialakítása. A törvény hatálya alá tartozók egyetlen körében sem "aktuális" a bírság, a hatóság kötelezi illetve felhívja az adott szervet az elõírt követelmények teljesítésére - mondta.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumon (NFM) belül fõosztályként mûködõ Nemzeti Elektronikus Információbiztonsági Hatóság (NEIH) feladata az informatikai biztonsági problémák megelõzése, ennek érdekében éves terv alapján ellenõrzéseket végez. Ha bekövetkezett egy probléma, a bejelentés a Kormányzati Eseménykezelõ Központhoz (GovCERT) érkezik. A központ kidolgozza az intézkedési tervet, és az üzemeltetõ felé jelzi, hogy milyen beavatkozást kell elvégezni a megoldás érdekében.

 

A Nemzeti Biztonsági Felügyelet sérülékenységi vizsgálatot végez - egyedileg és terv szerint egyaránt - a NEIH felkérésére, amelyben egy konkrét rendszerrõl megállapítják, hogy az támadható-e.Közölte: a KÜRT Információbiztonsági és Adatmentõ Zrt. a jogszabály elõkészítésében is részt vett, és - más információbiztonsággal foglalkozó szervezetek mellett - jelentõs szerepet vállalt a törvény hatálya alá tartozó intézmények tájékoztatásában.

Kmetty József, a KÜRT Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy az információbiztonság az internetes támadások gyakoribbá válása miatt minden szervezetet érint, a megfelelõ védelem kialakítása közös érdek. A kiberbiztonság kérdése nemzeti szinten is problémát jelenthet - jegyezte meg. Példaként említette, hogy egy 15 fõs csoport is komoly károkat tud okozni akár egy országnak vagy a teljes bankrendszernek kockázatmentesen, mivel a kiberbûnözõk kiléte legtöbb esetben ismeretlen marad.

A megfelelõ védekezéshez szervezettség kell, a törvényi háttér, a meghatározott felügyeleti szervek teszik hatékonnyá az információbiztonságot.Kiemelte: a világon jelenleg kevés ország rendelkezik a magyarországihoz hasonló információbiztonsági törvénnyel, ezért az új szabályok gyakorlati bevezetése rendkívüli feladatot jelent. Egy adott szervezet informatikai rendszerének hatékonysága csak egy esetleges támadás esetén mutatkozik meg - mondta.

Szólt arról is, hogy mivel rövid a határidõ, a követelmények megvalósítása az intézmények sokszínûsége miatt többféle megoldást eredményezhet. Ezért célszerû lenne rendszeresen, például kéthavonta ismertetni az érdekeltekkel a legjobb megoldásokat és a tapasztalatokat. Ilyen megoldáson gondolkodnak, ennek az egyeztetése még a cégen belül is tart - mondta.Az elektronikus információbiztonságról szóló Nemzeti Kiberbiztonsági Stratégiához kapcsolódó törvényt az Országgyûlés idén április 15-én fogadta el, és hatályba lépése óta számos végrehajtási rendelete is megjelent.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!