| Utolsó módosítás: 2010-04-27 09:00:15 |
|
Egyelőre csak nevet nem cserélnek a szocialisták, akik a vereség éjszakáján már a megújulással foglalkoztak. Az elnök lemondott és a teljes elnökség is felajánlotta a lemondását. Mesterházy Attila azt mondta: fiatalokkal építené újra a pártot.
„ Majd kiderül”- alig néhány perccel a történelmi vereség előtt mondta ezt Lendvai Ildikó. Még pártelnökként. Aztán megjöttek az első eredmények.
„Több, mint 30 százalék jutott a Lehet a más politika jelöltjeire, ők a szocialista szavazók” - így vesztette el a párt a szocialista szavazókat, ezzel magyarázta a második forduló eredménytelenségét Szekeres Imre.
Néhány perccel később párt sajtófőnöke még pártelnökként konferálta be Lendvai Ildikót.
„ Az MSZP vezetősége vállalja a felelősséget, és levonja az ilyenkor szükséges konzekvenciákat. Ezt teszem én is lemondok pártelnöki tisztségemről, és az elnökség is felajánlja a lemondását” – mondta Lendvai Ildikó, a Magyar Szocialista Párt elnöke.
Lendvai Ildikó a legkorábban május végére tervezett tisztújításig vezeti tovább a pártot.
Előttem az utódom. Lendvai Ildikó Mesterházy Attila listavezetőben látja az utódját. Mesterházy azt mondja, megújítaná a pártot, nevet azonban nem cserélne.
„ Butaság sajtótalálgatás volt, nem a logót kell cserélgetnünk, sokkal mélyebb megújulás kell” – mondta Mesterházy Attila.
Gyurcsány Ferenc ma egy interjúban azt mondta: ahogyan ő tette, úgy kellene most a vereség után az MSZP teljes vezetésének háttérbe vonulnia.
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
|