Mivel fõállásban egy mûvelõdési házban dolgozom, ezen a héten rám esett a szokásos esti ügyelet. Hat órakor szépen elfoglaltam a helyem az irodában, és vártam, hogy véget érjen annak a fõvárosi cirkusznak az elõadása, amelyik erre az estére kibérelte a színháztermünket. Igen ám, de amikor az emberek sorjában elhagyták az épületet, pár perc múlva egy kétségbe esett kisgyermekes anyuka, és két kamaszfiú sietett vissza hozzám. Elpanaszolták, hogy az intézmény elõl eltûnt a biciklijük. Mivel rendõr régóta nincs a faluban, ezért felhívtam a 107-et. A püspökladányi rendõrség jelentkezett be,  ahol azt mondták, hívjam a berettyóújfalusiakat, mert odatartozunk. Úgy tettem. Amikor  ott újra elmeséltem az esetet, azt a választ kaptam, hogy mondjam meg a károsultaknak, másnap menjenek be a zsákai rendõrörsre, és tegyenek feljelentést. A fiatalasszony, akinek a nem kevés pénzt kóstáló, szinte még új kerékpárját lopták el, bizony nem volt feldobva ettõl az üzenettõl. Nem értette, miért nem tud kijönni egy rendõr a helyszínre, hátha még frissiben sikerülne  elkapni a tolvajokat. Számomra is érthetetlen, hogy miért a jegyzõkönyv felvétele a legfontosabb ilyen esetben, nem pedig az, hogy minél elõbb megfogják a tetteseket.

Mivel nem láttunk más esélyt arra, hogy a biciklik elõkerüljenek, hívtuk a helyi polgárõrök vezetõjét, aki ráadásul ebben az esetben az egyik károsult kisfiú apukája volt. Õ aztán autójába ültette a kerékpár nélkül maradt kis társaságot, és azt mondta, hogy megpróbálja elõkeríteni a bicajokat. Volt néhány ötlete, hogy hol kell keresni.

Azért elég érdekes, hogy még a polgárõrök is kénytelenek önálló nyomozásba kezdeni, mert tudják, hogy a rendõrség szinte tehetetlen az ilyen ügyekben. Persze azt is tudni kell, hogy egy polgárõrnek sincsen  több joga  ilyen esetekben, mint egy átlag embernek. Sõt! A végén még nagyon meglehet, hogy õt vonják felelõsségre, ha esetleg elcsattan egy-két pofon az igazság keresése közben.