Golyóálló mellényes rendőrök zárták le még ma délelőtt is a Közös-legelő dűlőt. A két rivális banda tegnap kora este szólalkozott össze, körülbelül 40-en estek egymásnak.
Úgy tudjuk, hogy a verekedés több tonna fémhulladék miatt kezdődött. Az egyik csapat ezt akarta elszállítani a helyszínről, de ezután kitört a tömegverekedés. Baseball ütök is előkerültek, és összesen nyolc nagy értékű autót törtek össze.
A kocsikat még ma is rendőrök vizsgálták. A szélvédőket és az üvegeket betörték, de még a karosszériákat is megrongálták. A kár a becslések szerint több millió forint.
„ A kollégáim gyorsan kiérkeztek a helyszínre és szétválasztották a dulakodókat, megakadályozták, hogy súlyosabb bűncselekmény történjen, majd 12 embert előállítottak” – mondta Tóth Eszter, a BRFK sajtóügyeletese.
A verekedésben egy ember megsérült, őt a mentők kórházba szállították. A rendőrség csoportos garázdaság miatt indított nyomozást.