2024. június 17. Hétfő, Laura, Alida.
 
Koccanásból verekedésForrás: police.hu
Utolsó módosítás: 2014-02-02 14:49:45
Címkék: Bihari hírek
A nyomozók vádemelést javasolnak az ellen a három férfi ellen, akik egy közlekedési baleset okán támadtak meg egy sofõrt.

A nyomozás adatai szerint 2013. augusztus 5-én 5 óra 30 perc körüli idõben, Debrecenben a Szent Anna utca és Klaipeda utca keresztezõdésében két személygépkocsi összeütközött. A balesetet követõen az egyik jármû 29 éves sofõrje két utasával együtt odament a másik személygépkocsi vezetõjéhez és – az ütközés bekövetkezése miatt – megtámadták, valamint megfenyegették, hogy megölik. A 35 éves sértett próbált elmenekülni támadói elõl, de a három férfi az utcán utolérte és bántalmazta.

A helyszínre érkezõ rendõrök megakadályozták a további bántalmazást és elfogták az agresszív férfiakat, valamint az egyiküktõl még egy kést is lefoglaltak.

A megtámadott férfihoz sérülései miatt az egyenruhások mentõt hívtak.

A járõrök a garázdákat a kapitányságra elõállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, majd õrizetbe vették a 29 éves H. Lászlót, a 30 éves H. Vilmost és a 26 éves L. Károlyt, valamint kezdeményezték elõzetes letartóztatásukat, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2013. augusztus 7-én elrendelt.

A gépjármûvezetõkkel szemben alkalmazott alkoholszonda, a 29 éves támadó vonatkozásában pozitív értéket jelzett.

A Debreceni Rendõrkapitányság a három terhelttel szemben súlyos testi sértés bûntett és garázdaság bûntett, továbbá a H. László ellen jármûvezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és az ügy iratait a napokban vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!