2024. június 17. Hétfő, Laura, Alida.
 
Elkészült a 2,5 milliomodik, Magyarországon gyártott HP szalagos meghajtóForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-02-02 16:21:16
A Magyarországon mûködõ nagyvállalatok sikere a magyar kis- és közepes vállalkozásokat is sikeressé teszi - mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára pénteken Budapesten, abból az alkalomból, hogy elkészült a 2,5 milliomodik HP LTO szalagos meghajtó (adattároló), amelyet kizárólag Magyarországon gyártanak.

Az eseményen a külügyi és külgazdasági államtitkár, valamint Gonda Gábor, a HP Magyarország Kft. vezérigazgatója közösen leplezték le a készülék emlékplakettjét. Szijjártó Péter kijelentette: egyszerre ünnepelik a magyar kormány stratégiai partnerének üzleti és technológiai sikerét és a magyar-amerikai gazdasági együttmûködés újabb sikerpontját. Emlékeztetett arra, hogy a kormány eddig 38 nagyvállalattal kötött stratégiai megállapodást, amely cégek azóta 650 milliárd forintnyi új beruházást hoztak az országba és 5500 új munkahelyet teremtettek.

Közlése szerint március elejéig további négy nagyvállalattal kötnek stratégiai megállapodást, amelyekkel a kormány fõ célja az, hogy a nagy nemzetközi vállalatcsoportok magyarországi cégeit versenyelõnyhöz juttassák saját cégeiken belül. A megállapodással - amely a kutatás-fejlesztési területre, közös beszállítói programokra is kiterjed - tudják az anyacégeiknek bizonyítani, hogy Magyarországon a kormány befektetésre érdemes környezetet hozott létre. Kijelentette: a HP sikere mutatja a stratégiai együttmûködési megállapodások sikerének minden elemét.

Az amerikai cég a világ legnagyobb informatikai vállalataként úgy ért el kimagasló technológiai sikert, hogy közben 20 magyar kis- és közepes vállalkozással mûködött együtt, megteremtve számukra a folyamatos fejlõdés, bõvülés és munkahelyteremtés lehetõségét - hangsúlyozta Szijjártó Péter. "Ha a nemzetközi óriásvállalatok sikeresek Magyarországon, akkor sikeres a magyar kkv-szektor is" - fogalmazott. Kiemelte, hogy a HP 20 éve mûködik Magyarországon, 2500 embernek ad munkát, és tavaly 205 új munkahelyet teremtett.

A cég jelentõsen hozzájárult a magyar gazdaságban 2013-ban bekövetkezett növekedési fordulathoz, a megkötött megállapodás pedig lehetõséget adott az informatikai szektorral történõ kormányzati párbeszéd felgyorsítására és fellendítésére - mondta. Szijjártó Péter kitért arra is, hogy a magyar-amerikai gazdasági együttmûködés sikertörténet: az itt mûködõ 600 vállalat az elmúlt 10 évben 40 ezer új munkahelyet hozott létre. Az amerikai beruházások magyarországi összértéke eléri a 9 milliárd dollárt, az Európán kívüli országok között Amerika a második legfontosabb kereskedelmi partnere, és az elsõ legfontosabb exportpiaca Magyarországnak. Ismertetése szerint a két ország közötti kereskedelmi forgalom 2013-ban 19,6 százalékkal nõtt, ezen belül a magyar export 25, 4 százalékkal bõvült.

A 2,5 milliomodik HP adatmentõ elkészülését a technológiai életben kimagasló teljesítménynek nevezte az államtitkár, aki szerint fontos tény, hogy az eszközt kizárólag Magyarországon gyártják, innen exportálják a világ minden tájára. Gonda Gábor, a HP Magyarország vezérigazgatója kiemelte: a kormánnyal fenntartott együttmûködés eredménye, hogy a vállalat folyamatosan jól tud teljesíteni. Hangsúlyozta, hogy 12 éve a világon egyedül Magyarországon gyártják a tárolóegységet, ami az iparágban egyáltalán nem jellemzõ, kivételes helyzet. Az amerikai cégnek ez az egyedüli Európában bejegyzett szabadalma. Közlése szerint a termék jelentõsen hozzájárul a cég exporteredményéhez.

A HP LTO 6 (Linear Tape Open) szalagos meghajtó a legújabb generációs, adatmentéshez, archiváláshoz szükséges hardver. A készülék tárolókapacitása az évek során a 32-szeresére nõtt, így a kezdetleges 200 GB helyett a meghajtó jelenleg 6,25 TB mennyiségû információ mentésére alkalmas.A konszern 2012-ben 120 milliárd dollár forgalmat ért el. A HP Magyarország 2012-ben 114 milliárd forint árbevételre tett szert, ebbõl 74 milliárd forint volt az exportbevétel.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!