2024. június 3. Hétfő, Klotild.
 
Gyanúsan várakozott és a tesztje is pozitv lettForrás: police.hu
Utolsó módosítás: 2014-03-08 20:17:22
Címkék: Bihari hírek
A debreceni rendõrök büntetõeljárást indítottak azzal a férfival szemben, akinél a gyorsteszt kábítószer fogyasztást mutatott.

A körzeti megbízottak 2014. március 6-án 0 óra 20 perc körüli idõben Debrecenben, a Honvéd utca és a Darabos utca keresztezõdésénél felfigyeltek egy gyanúsan viselkedõ férfira, aki az egyik ház mellett várakozott. A rendõrök igazoltatták a helyi lakost, akinek a ruházatát átvizsgálták, mely során a kabátzsebében és az övtáskájában – alufóliába és cigarettás dobozba csomagolt – kábítószergyanús növényi származékot találtak. Az egyenruhások P. Jenõt bûncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elfogták és elõállították a Debreceni Rendõrkapitányságra. A vele szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív eredményt mutatott. A nyomozók a 24 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki.

Ellene a nyomozást – szabadlábon hagyása mellett – kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Debreceni Rendõrkapitányság Bûnügyi Osztálya szakértõ bevonásával folytatja.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!