Utolsó módosítás: 2014-04-01 08:17:59 |
|
Bíróság elé állítást javasolnak a nyomozók azzal a fiatalkorúval szemben, aki Debrecenben megütött egy biztonsági õrt. A Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság ügyeletét 2014. március 2-án 13 óra 55 perc körüli idõben telefonon hívta egy debreceni üzlet biztonsági õre, akit egy fiú bántalmazott.
Az õr elmondta a rendõröknek, hogy a fiatalember botrányosan viselkedett a bevásárlóközpontban, ahol a vásárlókat is zaklatta. A sértett udvariasan felszólította a 16 éves hajdúszoboszlói lakost, hogy menjen ki az áruházból, mire a fiú ököllel arcon ütötte az õt kikísérõ õrt.
A rendõrök a helyszínen tanúkat hallgattak meg, valamint elfogták és a kapitányságra elõállították a verekedõt, akit a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki.
A Debreceni Rendõrkapitányság befejezte a fiatalkorúval szemben súlyos testi sértés bûntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást és az ügyben keletkezett iratokat a napokban bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
|