A Proceedings of the Royal Society B folyóiratban publikált új tanulmány ama evolúciós okokat vizsgálja, hogy egyes fõemlõsfajok miért várnak a nagyobb jutalomra, míg mások inkább azonnal megesznek mindent, amire rátehetik a mancsukat. Jeffrey R. Stevens, a kutatás vezetõ szerzõje szerint a természetes szelekció úgy alakította a türelmi szinteket, hogy az állatok kezelhessék vele a vadonban felmerülõ problémákat. Ezek a problémák általában fajspecifikusak, így a türelem foka is fajspecifikus.

A kutatócsoport 13 fõemlõsfaj – a gorilláktól az apró selyemmajmokig – vizsgálata során összehasonlította a fajok jellegzetességeit az intertemporális döntésekre való kapacitásukkal. Ez a fogalom lefordítható türelemnek, önkontrollnak vagy késleltetett jutalmazásnak. Kiderült, hogy a nagyobb testtömegû, agyú, hosszabb élettartamú és nagyobb lakókörzettel rendelkezõ fajok hajlamosak többet várni a nagyobb jutalomra.

A csimpánzok – melyek átlagosan 40 kilogrammot nyomnak, közel 60 évig élnek és mintegy 90 négyzetkilométeres a lakókörzetük – körülbelül 2 percet vártak a jutalomra, ez volt a leghosszabb idõ a tanulmányozott fõemlõsöknél. A gyapjasfejû tamarin – mely átlagosan 450 grammot nyom és 23 évig él – 8 másodpercet várt, mielõtt lecsapott volna a kisebb, de azonnal elérhetõ jutalomra.

Az eredmények részben ama kísérleteken alapszanak, amelyeket Stevens az utóbbi 10 évben végzett makikkal, selyemmajmokkal, tamarinokkal, csimpánzokkal és bonobókkal. Ezekben a kísérletben az egyes állatoknak két szõlõszemet tartalmazó, azonnal hozzáférhetõ tálca, illetve hat szõlõszemet felvonultató, várakozás után elérhetõ tálca között kellett dönteniük. A várakozási idõt fokozatosan növelték, mígnem az állatok elértek egyfajta közömbösségi pontot, és a kisebb, de azonnal elérhetõ étel felé nyúltak várakozás helyett.

Stevens ezeket az eredményeket kombinálta más kutatók egyéb fajokkal elvégzett hasonló kísérleteinek megállapításaival. Emellett átfésülte a fõemlõskutatással foglalkozó irodalmat, hogy információkat gyûjtsön be az egyes fajok biológiai jellegzetességeirõl. Szemügyre vett továbbá két másik, a türelemmel összefüggésbe hozott hipotézist is – kognitív képesség és szociális komplexitás -, de nem talált korrelációt.

„Az embernél a várakozás képessége a késleltetett jutalomért kapcsolatba hozható a kognitív képességek magasabb teljesítményével. A hipotézis szerint a magasabb kognitív képességekkel rendelkezõ fajoknak hosszabb idõt kellene kibírniuk várakozással, mint az alacsonyabb képességûeknek” – magyarázza. Õ viszont nem talált összefüggést a türelem foka és egy állatnak a testméretéhez viszonyított relatív agymérete között.

A korábbi kutatások azzal is érveltek, hogy a komplex szociális csoportokban élõ állatoknál csökken az ösztönös viselkedés mértéke, és türelmesebbek, hogy adaptálódjanak a szociális hierarchiához. Stevens azonban nem mutatott ki kapcsolatot egy adott faj szociális csoportjainak nagysága és a türelem foka között. Úgy véli, hogy az anyagcsereütem lehet a hajtóerõ, mely a türelmet a testtömeggel és a rokon fizikai jellegzetességgel összekapcsolja. A kisebb állatoknak általában gyorsabb az anyagcsereüteme. Energiára van szükségük egy bizonyos ütemben. Minél gyorsabban van szükségük az üzemanyagra, annál kevesebb ideig várnak - összegzi.

Az anyagcsereütem játszhat szerepet az embernél is a várakozási hajlandóságban. Stevens szerint az emberi döntések az élelmiszerrõl, környezetrõl, egészségügyi ellátásról, sõt még a pénzügyekrõl is mind a késõbbi jutalomhoz kötõdnek.