Debrecen - Sehol sem szembesültem olyan légkörrel, mint amilyen a Tumbában várt, pedig messze nem volt telt ház.

Regényt lehetne arról készíteni, miként tudták az akkor még bajszos mesterünk famulusai elveszíteni 2003. május 6-án az FTC elleni kupafinálét, de ezt most hagyjuk.

Az említett szakembernek egyébiránt voltak érdemei, hiszen a DVSC huszáros nemzetközi vágtája itteni munkásságához fûzõdik. (Más kérdés, hogy a végét, az FC Bruges elleni párbajt eltaktikázta, akár a fentebb citált pesti kupadöntõt.)

A 2002-2003-as élvonalban a Loki bronzérmet, a Magyar Kupában ezüstérmet kovácsolt, a medálok hatalmazták fel az UEFA-kupán való szereplésre.

Valahol Litvániában

Augusztus 14-én a litván Ekranas Panevezys otthonában nyitott a társaság, a 3000 érdeklõdõbõl ötven magyar volt. Nem indult jól a próbázás, Luksys a 17. percben bevette Sandro Tomic kapuját.

Szerencsére Bajzát a 74. percben egalizált (1–1). Két hét múlva viszont majdnem elcsúsztunk. A 7000 szurkoló a 41. percben ünnepelni kezdett, Bajzát akkor zörgette meg elõször Skrupskis hálóját, ám a baltikumiak az elsõ épkézláb akciójukat góllal zárták a 60. minutában.

Senki sem hitte volna, hogy hosszabbításra kényszerülünk. A 97. percben Bajzát gyarapította találatai számát, és sokan nem is tudták, hogy ezüstgólt láttak, a ráadás második 15 percét le sem kell játszani (2–1).

A horvát liga harmadikja, az NK Varteks Varazdin fogósabb párnak tûnt, fiaink azonban nem rezeltek be tõle. Sok debreceni buzdította õket a Gradskiban, lehettünk tán hatszázan, míg a hazai ultracsoport, a White Stones a rendezõkkel történt afférja miatt sztrájkolt.

A kroátok egyetlen másodpercig sem álltak továbbjutásra ellenünk, bár Sándor Tamás góljára Kristic közvetlenül a pauza elõtt replikázott. A második 45 percben a DVSC-MegaForce átrobogott a kékeken, Dombi Tibor és Kiss Zoltán is felavatta Vasiljt (3–1). Október 16-án zsúfolt kulisszák fogadták az idõközben a vén róka Blazevicet lócájukra csalogató délszlávokat, 7500-an tapsolták végig a színpompás elõadást (3–2).

A Tumba pokla

Amikor megtudtuk, következõ riválisunk a PAOK Szaloniki lesz, gyötrõ mehetnék jött ránk, mert a fellépést a félelmetes hírû Gate 4 fellegvárában nem szerettük volna kihagyni.

Sokfelé jártam, számos pályán megfordultam, ám sehol sem szembesültem olyan légkörrel, mint amilyen a Tumbában várt, pedig messze nem volt telt ház. A Lokomotív a Tomic – Nikolov, Éger, Szekeres (Flávio Pim), Szatmári, Dombi (Sumudica), Kiss Z., Sándor T., Habi, Böõr, Bajzát (Halmosi) falanxot vetette harcba, és a harcot ezúttal értsék szó szerint! Karadimosz gólja után úgy éreztük háromszázan, irtóztató lesz a vége, de Bajzát korrigálta az elvétett büntetõt, és bevágta a kipattanót (1–1).

Amit a megkergült görögök mûveltek a lefújás után, mindenkinek látnia kellett volna: nem fértek hozzánk, hát püfölték és rakétákkal lõtték egymást. November 27-én káprázatot éltünk át az Oláh Gábor utcában, a 0–0-s eredmény, a továbbjutás, a hangulat eksztatikus volt.

Nem kertelek, a PAOK Szalonikit tartom a legerõsebb klubnak, amelyet a Loki eleddig elbúcsúztatott az internacionális porondtól. S míg el nem felejtem, a Videoton 1984-1985-ös remeklése óta nem szagolt honi tizenegy tavaszillatot nemzetközi tornán. 2004-ben a mieink megtették.

• A Loki európai hadjárata (2. rész) - Garamvölgyi Lajos emlékére