Utolsó módosítás: 2014-06-20 10:57:51 |
|
Uzsora-bûncselekmény bûntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást két nyírábrányi lakossal szemben a Vámospércsi Rendõrõrs. A rendelkezésre álló adatok szerint a két gyanúsított 2013 májusában egy alkalommal pénzt adott kölcsön egy nyírábrányi lakosnak. A 43 férfi és 42 éves felesége a sértett szorult helyzetét kihasználva a kölcsön átadáskor közölték, hogy több éven keresztül az összeg egyharmadát kell havonta törlesztenie a férfinak. Miután a sértett hónapokon keresztül fizette a megbeszélt összeget a terheltek több pénzt követeltek tõle, majd munkát adtak neki, de az elvégzett munkáért nem fizettek.
A rendõrök a 2014. június 16-án tett bejelentést követõen adatgyûjtésbe, tanúkutatásba kezdtek, valamint elfogták és a rendõrõrsre elõállították R. Istvánt és R. Istvánnét. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a házaspárt, majd õrizetbe vették õket és kezdeményezték elõzetes letartóztatásukat, melyet a Debreceni Járásbíróság 2014. június 18-án elrendelt.
Ellenük a Vámospércsi Rendõrõrs uzsora-bûncselekmény bûntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
|