Utolsó módosítás: 2014-06-27 11:03:46 |
|
A Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság illetékességi területén a rendõrök az elmúlt 24 órában 1 személyt fogtak el, akit bûncselekmény elkövetésén értek tetten. Az egyenruhások 25 személyt állítottak elõ, ebbõl 2 fõt bûncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain a rendõrök 4 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek könnyû sérüléssel végzõdtek.
A Debreceni Rendõrkapitányság garázdaság bûntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, szabadlábon hagyásuk mellett folytat eljárást három férfival szemben.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. június 25-én 19 óra körüli idõben, Debrecenben, az Angyalföld téren két férfi veszekedni kezdett, majd a vita verekedésig fajult. A kölcsönös bántalmazásba késõbb becsatlakozott egy harmadik férfi is, aki miután megrúgta a földön fekvõ egyik férfit, elhagyta a helyszínt. A bejelentést követõen a járõrök a helyszínre mentek és elfogták az 56 éves B. Istvánt és a 68 éves N. Antalt. A két helyi lakost az egyenruhások bûncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elõállították a rendõrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki õket. A harmadik garázdát még keresi a rendõrség.
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
|