Utolsó módosítás: 2014-06-27 11:10:29 |
|
Kizárólag a kecskeméti gyárban készül majd a Mercedes-Benz új, CLA Shooting Brake nevû kompakt modellje - közölte a cég az MTI-vel. A modellt elõször az év végén mutatják be, piaci bevezetésére 2015 elsõ félévében kerül sor. A jármû az ugyancsak kizárólag Kecskeméten készülõ CLA osztály kompakt változata lesz. Az új projekttel a cég tovább erõsíti kecskeméti telephelyét, ahol már három mûszakban folyik a termelés - idézi a közlemény Dieter Zetschét, a Daimler AG elnökét, a csoport Mercedes-Benz részlegének közvetlen fõnökét.
A kecskeméti Mercedes-gyárban 2012 márciusa óta készülnek a B-osztály modelljei, 2013 januárja óta pedig a CLA négyajtós kupé is itt készül. A kecskeméti üzem rastatti partnergyárával közös termelési hálózatban gyártja a Mercedes-Benz kompakt jármûveit.
A cég közleménye szerint az idén januártól májusig 173 318 kompakt modellt adtak el világszerte, 24,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
A Mercedes-Benz kecskeméti gyára a 2012-es 0,9 milliárd euró nettó árbevétel után 2013-ban 2,1 milliárd euró nettó árbevételt ért el. Az üzemben tavaly 109 ezer autó készült, a létszám a 2013 év végi 3200-ról az idén május végére 3500-ra nõtt.
A CLA modell iránti kereslet miatt a gyárban május 5-én indult be a harmadik mûszak. A cég május végén azt közölte, hogy az idén Kecskeméten 145 ezer személygépkocsi gyártását tervezik.
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
|