2024. május 9. Csütörtök, Gergely.
 
Most érdemes hitelért menniük a cégeknekForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-09-07 13:45:18
Címkék: Bihari hírek, hitel
Az eddigi kétszeresére, ezermilliárd forintra nõ a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által elindított növekedési hitelprogram (nhp) második szakaszának keretösszege. A monetáris tanács az nhp tavaly október 1-jén elindított második szakaszának keretösszegét 500 milliárd forintban határozta meg azzal, hogy az szükség esetén maximum 2000 milliárd forintig megemelhetõ.

Az 500 milliárd forintos elsõ keretösszegbõl 350 milliárdot már felhasználtak, az átlagos felvétel 60-70 milliárd forint. A jegybank arra számít, hogy akár már szeptemberben elfogyhat a teljes összeg, ezért kellett további 500 milliárddal kitolni a keretet – magyarázta Nagy Márton, az MNB pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelõs ügyvezetõ igazgatója az M1 Ma reggel címû csütörtöki mûsorában. Hozzátette: elképzelhetõ, hogy az 1000 milliárd forint az év végéig lesz csak elég, ám a várakozások szerint inkább 700-800 milliárd forint felhasználása a reálisabb. A jegybank ugyanakkor jelzi, hogy kellõ forrás áll rendelkezésre a hiteligény kielégítésére – hangsúlyozta.

Eddig 14 ezer vállalt vette igénybe az nhp-t, valamennyi kis- és középvállalkozás (kkv) – folytatta. Az elsõ szakaszban 70 millió forint volt az átlagos hitelösszeg, a másodikban 30 millió, ami azt jelenti, hogy egyre kisebb cégekhez jut el az nhp. Az elsõ ütemben sok cég a devizahitelek kiváltására használta fel a forrást, a másodikban már beruházásra fordították a kkv-k az új hiteleket – mutatott rá.

Az ügyvezetõ igazgató tisztázta: a növekedési hitelprogramot igénybe lehet venni az európai uniós támogatások önrészeként is. A monetáris tanács a lehívására rendelkezésre álló határidõt 2015. június 30-áig meghosszabbította, de a szerzõdéskötésre vonatkozó 2014. végi határidõt változatlanul hagyta.

Nagy Márton elmondta azt is, hogy a tanács az év végén értékeli majd a második ütemet, összeveti az elsõvel, ezt követõen dönt majd a program további sorsáról.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!