2024. május 8. Szerda, Mihály.
 
Elkészült a Magyar zarándokút dél-alföldi szakaszaForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-11-24 17:30:52
Elkészült a Magyar zarándokút dél-alföldi szakaszának fejlesztése, 206 kilométer hosszan egyebek mellett pihenõket alakítottak ki és útjelzõ eszközöket helyeztek el. A beruházás záró konferenciáját szombaton tartják a Bács-Kiskun megyei Solton.

A Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság 2012-ben döntött harmincnégy új, kiemelt turisztikai beruházás támogatásáról, a Magyar zarándokút dél-alföldi szakaszának fejlesztése a kulturális, történelmi, szakrális örökség vallási célú hasznosításával, egységes kulturális tematikus út létrehozása az Õsi Árpád-kori út térségében címû projekt megvalósítására 751 millió forintot hagytak jóvá - olvasható a Magyar Zarándokút Egyesület honlapján.

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat vezetésével létrehozott konzorciumnak tizenhárom - többségében önkormányzati - résztvevõje van: Kunszentmiklós, Tass, Dunavecse, Harta, Hajós, Apostag, Dusnok, Fajsz, Homokmégy, Császártöltés mellett Solt esetében a katolikus egyház, valamint a Gombolyag Alapítvány is csatlakozott a projekthez.

A program keretében a Magyar zarándokút dél-alföldi szakaszán zarándokpihenõket alakítottak ki, útjelzõ köveket, útjelzõ táblákat helyeztek el. Megvalósult a zarándokút dél-alföldi szakaszának tematikus úttá fejlesztése is, így a Bács-Kiskun megyén átvezetõ szakasz az Árpád-kori történelmi utat követi.

A fejlesztések fõ történelmi témája az Árpád-kor volt, amelyet témaparkok, szoborparkok és kiállítóhelyek mutatnak be a zarándokoknak és a látogatóknak. A beruházás keretében felújítottak vallási és kulturális emlékhelyeket, épületeket állítottak helyre, zarándokszállásokat, zarándokközpontokat alakítottak ki és korszerûsítettek.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!