2024. május 6. Hétfő, Ivett, Frida.
 
Jelentést adott ki a HRW MagyarországrólForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-02-20 10:17:08
Jelentést adott ki a Human Rights Watch (HRW) jogvédõ szervezet Magyarországról, amelyben súlyosan aggályosnak nevezte az emberi jogok helyzetét, egyben felszólította fel az Európai Uniót, hogy cselekedjen az ügyben.

A szerdán nyilvánosságra hozott jelentésrõl kiadott angol nyelvû összefoglalóban az olvasható, hogy a szervezet szerint "Brüsszel gyakorlatilag nem tett semmit a kifogásolt jogszabályok és intézkedések ügyében, amióta az Európai Bizottság 2014 márciusában a jogállamiságnak az uniós tagállamokon belüli erõsebb védelmét célzó intézkedést hozott".

A budapesti keltezésû jelentés számos területen aggályosnak nevezi az emberi jogok magyarországi helyzetét, amelyet a kormány által kezdeményezett jogszabályoknak tulajdonít. "A magyar kormány egy sor aggályos törvényt és irányelvet hozott, az ezek megváltoztatására irányuló nemzetközi felhívásokat azonban nagyrészt figyelmen kívül hagyták" - olvasható az összefoglalóban.

Lydia Gall, a HRW Balkánnal és Kelet-Európával foglalkozó kutatója szerint Magyarország "ékes példája" annak, hogy az Európai Uniónak fokoznia kell fellépését a jogok védelmében a határain belül. "Az EU-nak ki kell állnia saját értékei mellett, és meg kell védenie Magyarország polgárainak jogait, beleértve azt is, hogy eljárást indít a jogállamiság védelmére és az Európai Tanács elé viszi Magyarország ügyét".

A Human Rights Watch szerint reformok sorozatára van szükség ahhoz, hogy a magyarországi jogszabályok és intézkedések összhangba kerüljenek az ország nemzetközi és regionális kötelezettségeivel. A HRW sürgette egyebek mellett a civil szervezetek elleni hadjárat beszüntetését, az alkotmánybíróság jogköreinek helyreállítását, a bírói függetlenség biztosítását, a médiahatóság tagjainak megválasztásakor a többpárti jelölési rendszer megteremtését, a hajléktalanok kriminalizálását lehetõvé tévõ alkotmánymódosítás visszavonását, az Emberi Jogok Európai Bíróságának az egyházak egyenlõségére vonatkozó ítéletének alkalmazását, a választásokon való általános részvétel lehetõségének biztosítását a fogyatékossággal élõknél is, a roma kisebbség jogainak védelmét szolgáló konkrét cselekvést, a romaellenes és az antiszemita megnyilvánulások legfelsõ kormányzati szinten történõ nyilvános elítélését, valamint a családon belüli erõszak áldozatai védelmének garantálását.

A szervezet közlemény végül megállapította, hogy az EU egyetlen államában sem tökéletes az emberi jogok helyzete, "de ha a magyar kormányról van szó - amely eltökéltnek tûnik az emberi jogok védelmének szándékos aláásásában -, Brüsszel számára létfontosságú, hogy cselekedjen".

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!