Aki szeretné megismerni a gyékény- és halászhálófonás, szappanfõzés, dagasztás, szénahordás, kukoricamorzsolás, szövés, körmönfonás fortélyait; kipróbálni a kötélverõt, köcsögdudát, csigacsinálót, vajköpülõt, gólyalábat; ha szeretne készíteni kóróhegedût, nyenyerét, gyufaciterát, csuhé- és kontyos babát; játszani mesetekével, egértekerõvel, diótörõvel, parittyával; s megízlelné a kemencében sült kenyérlepényt, krumplis nokedlit, tepsis káposztát, görcsös tésztalevest és rózsacsörögét, nos annak a galambdúcos bojti portára kéne mennie!

A falu Kossuth utcájában áll ugyanis a néhai Búthy család portája, amelyet 2007-ben vásárolt meg az önkormányzat tájház kialakítása céljából, majd helyi védelem alá helyeztették. Egy évvel késõbb a Bojtért Egyesület pályázatot nyújtott be a felújítás munkálataira, amire közel 29 millió forintot meg is nyertek. Néprajzi gyûjtõmunka során beszerzett tárgyakkal tették ismét otthonossá, s alkalmassá arra, hogy az elõbb felsorolt tevékenységek helyet kaphassanak benne. A projekt kedvezményezettje a Bojtért Egyesület, amely használat és üzemeltetés céljából átvette az önkormányzattól az ingatlant. Célkitûzésük nem pusztán az autentikus épületrekonstrukció, de az intézmény profiljának meghatározásakor nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy „életre keljen” a paraszti porta közösségi térként, bemutató– és játszóházként.


A megvalósítás folyamán kiemelt figyelmet fordítottak a környezettudatosságra, és arra, hogy a település központjában elhelyezkedõ turisztikai látványosság költséghatékonyan legyen mûködtethetõ.

Elkötelezettek

- Tájházunk 2010. október 23-ai átadása után az egyesület, az önkormányzat az intézményekkel összefogva egybegyûjtötte azokat a településünkért elkötelezett embereket, akik munkájukkal, segítségükkel évek óta hozzájárulnak a faluközösség fejlõdéséhez – fogalmazott Vass Mária polgármester. – Megalakult a kézmûves csoportunk, melynek vezetõje Fekete Sándorné gyékényfonó, népigyermekjáték-készítõ, játszóházi foglalkozásvezetõ lett. A kör magját helybéli idõsek alkotják, õk azok, akik átadják a körülöttük sürgõ-forgó fiatal csoporttagoknak a tapasztalataikat, egy-egy tevékenység fortélyait. Meghatottan hallgatjuk a tárgyakhoz, eszközökhöz kapcsolódó történeteiket, emlékeiket, melybõl a régi idõk eseményeihez, szokásaihoz való ragaszkodás sugárzik. Egy-egy vendégcsoport érkezését is lázas készülõdés elõzi meg, az idelátogató igazán vendégnek érzi magát, hiszen a bojtiak odaadó vendégszeretete egészen hazáig kísér – folytatta.

Egyedülálló

A feltehetõen 1910-ben épült házikó mindent tud, amit ma egy tájháznak illik: pitvar, tornác, pince, magtár, ólasgóré, gémeskút, nyárikonyha is „tartozéka”, emellett ékessége a kõlábas galambdúc, amely szintén helyi sajátosság.

A legõsibb háziipar

Bojt legõsibb háziipara kétségkívül a gyékényszövés, a vesszõfonás. Elterjedtek a formára kötött gyékényszatyrok, de szövõszéken is szõtték a gyékényt ablakborítónak, szõnyegnek és kasok letakarásához készült ekhónak. A vesszõfonásnak még nagyobb hagyománya volt. Volt olyan ember, aki a télen szedett vesszõ rekettyefûz feldolgozásával egész évre szóló kenyerét biztosította. A bojti kas például olyan híres volt, hogy az emberek a világháború alatt Nagyváradon felismerték, hogy azt bojtiak készítették.