2024. május 11. Szombat, Ferenc.
 
Határokon átívelõ kapcsolatokForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-03-14 17:22:08
Címkék: Bihari hírek
Finn, német, olasz, valamint török diákokat és tanárokat látott vendégül egy héten át az egyetem Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolája.

Az intézmény 2002 óta vesz részt a Comenius programban, kezdetben Németországgal és Lengyelországgal együttmûködve. Partnereik száma azóta folyamatosan bõvül, összesen tizenkét külföldi és egy magyar iskolával dolgoztak már eddig együtt más-más témában.

Ezúttal „Generációk közötti híd” címmel indítottak akciót, mellyel – az iskolákban és azokon kívül – az érintettek szociális és állampolgári kompetenciáit szeretnék erõsíteni. A diákok megvizsgálják az aktuális demográfiai trendeket és hatásaikat, valamint összehasonlítják az országaikban érvényben lévõ, az idõsödõ munkavállalók védelmére hozott állami intézkedéseket.


A program célja, hogy erõsítsék a fiatalok és az idõsek kapcsolatát, felhívják a figyelmet az idõsek iránti érzékenység és tisztelet meghatározó szerepére, illetve kiemeljék a gondoskodás fontosságát.

A programban részt vevõk kapcsolattartását, munkáját segítik az olyan projekttalálkozók, mint amilyet a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Mûvészeti Szakközépiskolával közösen szervezett meg a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma. Meghívásukra 39 diák és 8 tanár érkezett Finnországból, Németországból, Olaszországból és Törökországból Debrecenbe március 6-án.



Az egyhetes programsorozat részeként a közép-, és általános iskolás tanulók, illetve tanáraik csütörtökön a Debreceni Egyetemre is ellátogattak, ahol az intézményrõl hallottak angol nyelvû elõadást.

- Mivel a Debreceni Egyetem Magyarország legnagyobb felsõoktatási intézménye, ezért fontosnak tartottuk, hogy vendégeink megismerjék az intézményt, és annak idegen nyelvû képzéseit – tájékoztatott Kovács Árpádné, a Balásházy Szakközépiskola igazgatója.

Az egyhetes találkozó alatt fõként a magyar kultúrát bemutató programokon vettek részt a külföldi látogatók.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!